vész Archívum - Kiss Gyula versei

Milyen szörnyű

Milyen szörnyű nézni, ahogy a vesztünkre törnek,

ahogyan aljasul bármit elkövethetnek ellenünk,

eltiporják a jogainkat és még meg is ölnek.

Elveszik a szabadságunkat, s félelemben tartanak,

és amíg nekünk rettegés a nap minden perce,

ők, akik ezt teszik, nyugodtan alszanak.

Megfosztanak az élelemtől, s bezárnak az akolba,

folyton éreztetik velünk, csak állatok vagyunk,

hiába bégetünk naphosszat, velük dacolva.

Milyen szörnyű, ahogy gyűlik udvarukon az irha,

ahogyan elveszik tőlünk a kicsiny utódainkat,

s mi tétlenül bámulunk, mi, milliónyi birka.

Az élet nagy része szenvedés

Az élet nagy része szenvedés, s kevés az öröm,

ha az emberiség nem ébred fel sürgősen,

itt nem marad majd kő a kövön.

Amíg él valaki, addig számtalan küzdelmet vív,

megannyi sorscsapást szenved el, s kínokat,

a sors azonban új küzdelemre hív.

Az egész lét örökös és vég nélküli harcok sora,

aki nem akar, vagy nem tud kiállni magáért,

attól a remény esélye is elszáll tova.

A szeretet sokat segíthet a bajban, vész esetén,

összetarthat, megerősítheti a kapcsolatokat,

s átlendíthet a szörnyű napok nehezén.

Az élet nagy része szenvedés, fájdalom, bánat,

az érzések, s érzelmek háborgó tengerében,

az emberi sajgó lelke még mire várhat?

Könnyű másnak

Könnyű másnak különféle tanácsokat adni,

buzdítani küzdelemre, kitartásra, harcra,

s aztán pedig szépen a pácban hagyni.

Milyen egyszerű bárkit a barikádra küldeni,

és míg a felpaprikázottak egymást verik,

addig otthon a dicsőségben fürdeni.

Kényelmes a fotelból várni a sült galambot,

és tátott szájjal rácsodálkozni a világra,

közben megkongatva a vészharangot.

Könnyű másnak elmagyarázni, mit tegyen,

miközben az, aki mindezeket mondja,

már túl van a völgyön, s a hegyen.

Ki álmokba ringatja magát

Ki álmokba ringatja magát, csak későn tér észre,

csupán hánykolódik és a rémálmaitól izzad,

s nagyon sokára reagál a halálos vészre.

Nem látja át az igazságot és nem hiszi el a valót,

nem tűnik fel neki, hogy számára itt a vége,

és a dobogó szívébe döfték már a karót.

Nem fogja fel, hogy becsapták és el van ámítva,

s hiába beszélnek a családtagjai, a barátai,

a hazug média által jól be van kábítva.

Ki álmokba ringatja magát, könnyen ott is végzi,

ez ereje hamarosan elhagyja, immár végleg,

és összeesik, mikor a méreg kivégzi.

Ne nézzük tétlenül!

Ne nézzük tétlenül soha mindazt, ami történik,

hiszen felettünk lebeg a végzet kardja,

és a sötétség árnya örvénylik!

A szeretteinket ne hagyjuk magára vész idején,

mivel csak egyszer veszíthetjük el őket,

s utána nem lesz visszaút ilyetén!

Ha elengedjük egymás kezeit, mindig fájni fog,

ugyanis örökre égetni fog ez a tettünk,

s ezen nem segít semmiféle jog!

Védjük meg a gyermekeket, kik oly ártatlanok,

akikre egy szörnyű világ réme vár majd,

a gonosz lépései nem váratlanok!

Ne nézzük tétlenül, hogy kioltsák az életünket,

s azt tegyék velünk, amit csak akarnak,

elhozva a szörnyű végzetünket!

Összetartás és szeretet

Összetartás és szeretet, ezek segíthetnek a bajban,

segíthetik az emberi lelkeket a vészek idején,

s támogathatnak mindenkit, ha baj van.

A kiszolgáltatottság egymás nélkül bizony jókora,

és aki nem hiszi el, az is rájön biz hamarosan,

s megtudja azt is, a gonosz nem jópofa.

Nem várhat kegyelmet senki, oly hiába is reméli,

és hiába igyekszik meglapulni az árnyékban,

rájön mekkorát is hibázott, ha megéli.

Az idő szorongat, sötét örvénye leránt a mélyére,

alant kavarognak az elveszettek, a becsapottak,

s őket száműzik először a világ végére.

Összetartás és szeretet. Család, ölelés és támasz,

kéz a kézben kiállni az életért, az igazságért,

az állandó fenyegetésekre ez a válasz.

h	K	s	c	p	s	v
		1	2	3	4	5
6	7	8	9	10	11	12
13	14	15	16	17	18	19
20	21	22	23	24	25	26
27	28	29	30