Hívatásuk szégyenei

Hívatásuk szégyenei mindazok, akik esküjüket megszegik,

s akik júdáspénzért és meg nem érdemelt pozíciókért,

a tőlük elvárt legnagyobb aljasságot is megteszik.

 

Kiknek az egykor tett fogadalmuk nem jelent már semmit,

és kik eladták a sosem volt lelküket is a sötétség erőinek,

s a gonoszok parancsára nem kímélnek soha, senkit.

 

Érzéketlenül, kegyetlenül bánnak manapság a betegekkel,

gyakorta nem különbül, mint akármelyik kóbor állattal,

s ugyanúgy nem kegyeskednek az apró gyerekekkel.

 

Nem számít nekik senkinek a fájdalma, szenvedése, kínja,

hiszen becsületük és tisztességük a régmúltba veszett,

a kritikát, s a panaszokat, arcuk vastag bőre jól bírja.

 

Hívatásuk szégyenei biz nem hallják tisztességes társaikat,

hiszen a jóra és az igazságra immár nem fogékonyak,

a hozzájuk fordulókon élik ki perverz vágyaikat.

istockphoto 1060257844 612x612 1

Egykoron

Egykoron az orvosi hivatás tiszteletet érdemelt,

a szegény és a gazdag egyaránt számított rájuk,

sajnos sokuk már nem a gyógyításban érdekelt,

a sötétség szolgálata lett a legeslegfőbb vágyuk.

 

Az ókortól kezdve kezelték az emberek bajait,

és a tudásuk folyvást fejlődött minden korban,

ellátták a háborús sérültek, a hadakozók sebeit,

s rendelkezésre álltak vérben, viharban, porban.

 

Műtöttek, ha kellett és mentették amit lehetett,

s számtalan ember köszönhette nekik az életét,

becsületből is megtette legtöbbjük, mit tehetett,

biz jó hírnevük körbejárta mind a két földtekét.

 

Akkortájt a Hippokratészi eskü még számított,

amelynek lényege, hogy semmiképpen ne árts,

s nem a pénz volt az, ami a leginkább csábított,

hanem az, hogy lehetőleg soha, senkit ne bánts.

 

Egykoron volt igaz becsülete az orvos szónak,

s oly sokan istenként tekintettek a gyógyítókra,

ma azonban nagy részük nem tekinthető jónak,

rengeteg halottat hagynak az új rendi hódítókra.

 

A megnevezésük inkább hóhér, fizetett gyilkos,

hazugok, gyávák, becstelenek, hitványak lettek,

a lelkiismerete a legtöbbjüknek nagyon piszkos,

s a történelem nem bocsátja meg, amiket tettek.

woman, healthcare professional, syringe

Drámai valóság

Hónapok óta a kórházakat járom,

az emberséget sehol sem találom.

Rideg közöny és gúnyos mosoly,

lekezelő hangnem, az biz komoly.



Küldenek ide-oda, csak menjek,

legyek vendége már a mennynek.

Nem érdekli őket a fájdalom foka,

a beteg húzzon el, ehhez van joga.



Ne reklamáljon és ne kérdezzen,

lehetőleg soha semmit ne érezzen!

Nincs hely a számára vegye észre!

Készüljön fel mindenféle vészre!



Félvak, mozgáskorlátozott, sánta?

Hiába fél, senki meg nem szánja.

Parkolni akar? Fizessen sokat érte!

Hogy idejöjjön arra senki nem kérte.



A borítékokat azért elvárják rendre,

mindenkit keményen intenek csendre.

A cél nem a gyógyítás, mire esküdtek,

vére forrna egy becsületes esküdtnek.



Belefáradtam, inkább beteg maradok,

jól tudom, gyorsan a sír felé haladok.

Hippokratész nem ezt álmodta régen.

Ki megszegi esküjét, a pokolban égjen!

pokol
Kiss Gyula versei
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.