Születésünkkor nem is sejtjük,
mi várhat reánk még az életben,
meglehet soha meg nem fejtjük,
bár sokszor elképzeltük lélekben.
Életünk útja rögökkel van telve,
s a sors akadályokat állít elénk,
fantáziánk bennünket átölelve,
kellemes álmokat repít felénk.
Mindez szemfényvesztés csupán,
a valóság bizony rideg, s kemény,
hiába bámul az ember olyan sután,
biz nem lesz vele mindig a remény.
Sőt, talán soha nem is volt mellette,
hiába hitette el oly gyakran magával,
a vágyak beszéltek folyton helyette,
igazából sohasem bírt el a bajával.
Bár akadtak jobb pillanatok, évek,
a szépség köde árnyalta a napokat,
lehettek csodás élmények, szépek,
mindez nem fedhette el a bajokat.
Halálra ítéltek vagyunk, nem mások,
mind úgy végezzük, bármi történjen,
az élet végtelenjében kavargó bábok,
elveszünk a halálba vezető örvényben.
