Saját alkotásaim
Az arcon meglátszik az élet okozta változás,
minden redő egy újabb fájdalmat takar,
és végül eljön majd ama számadás.
Az arcon meglátszik a jellem, vagy a hiánya,
minden, a múltnak, s a jelennek a hatása,
az ember sokat szenved, ám hiába.
Rég látott arcok, s visszatérő emlékek,
ismerősök, barátok, s köztük testvérek.
Annyira várt találkozás, őszinte öröm,
a szép idők hangulata ím visszaköszön.
Boldog mosolyok villantak fel reggel,
amikor megszólalt a beállított vekker.
Az ok egyértelmű, újfent együtt végre,
és a csapat boldogan nézett fel az égre.
Rég látott arcok és újragondolt életek,
az elhangzottak felidézték a jó éveket.
Az idő hamar elszállt, a buli véget ért,
s a társaság valamennyi tagja hazatért.
Az emlékezet igen képlékeny dolog,
folyvást változik, amíg a Föld forog.
Van, amikor kitűnik, s élesen villan,
máskor, mint az éj, meg nem csillan.
Az első perctől röppen és szárnnyal,
s megküzd a legtöbb rejtett vággyal.
Sokszor megsérül az élet folyamán,
máskor vígan táncol a halál fogatán.
Megőrzi a számára lényeges arcokat,
s mindig megvívja a fontos harcokat.
A szerettei emlékét tárolja, míg bírja,
mikor elérzékenyül, magát el is sírja.
Él benne a történelem, s az igaz szív,
amely újra és újfent emlékezésre hív.
Magába zárja a veszteséget, a gyászt,
ahogy a szerelmet, szeretetet, s nászt.
Az emlékezet néha békésen simogat,
s egyre többször a régmúltba hívogat.
A régmúltba, hol még volt jó és szép,
melyet a gonosz sohasem téphet szét.
