Csillagok „szikráznak”‘
az esti égen,
a Hold is járja az útját
az éjben, szépen.
A víztükör felszínét fodrozza
az esti szellő,
e csodás látványhoz nem
hiányzik más, csak egy sellő.
Gondolta ezt Balfék Benő,
miközben óvatosan lépkedett,
s a kis ösvény mentén növényi
szárakat tépkedett.
Arra kellettek neki, hogy a fa
üregéből lárvákat piszkáljon elő,
mivel szerinte az esti pecázáshoz,
ez a fajta csali a nyerő.
A közelében apró villanásokkal
szentjánosbogarak szálltak,
odább a parton, termetes békák
zsákmányukra vártak.
Nemhiába, hiszen volt szúnyog
és egyéb vérszívó bőven,
marták rendesen Benőt is bőszen.
Fájdalmában csapkodott is mindenfelé,
jobbra-balra,
már csak a menekülést fontolgatta,
s nem gondolt céljára, a halra.
Belebotlott egy gyökérbe. A lámpája
a fához csapódott,
miközben a darabjait kereste, úgy érezte,
nem volt még ilyen csalódott.
Nem bírta tovább a fájdalmat.
Ez az estéje odaveszett.
A sötétben nekilódult, újból botlott,
de ezúttal a tóba esett.
Míg a hűs vízből kievickélt a partra,
az járt az eszében, hogy ilyet többé soha!
Az éjszakai horgászatnak még az
ötletét is száműzi magától tova.
