– Taylor és Sanders ügynökök azonnal induljanak a Hetvennyolcadik utca külvárosi végébe. Jelentést kaptunk egy újabb gyilkosságról, amelyet ugyanolyan módszerrel követtek el, mint a Central parkit. A helyszínelők már ott vannak. –
– Ez nem lehet igaz! Alig aludtam valamit az elmúlt két napban. A gyilkosok sohasem pihennek? – mérgelődött Taylor.
– Mint tudjuk, a gonosz sosem alszik. – válaszolt Sanders.
– Akkor gázt neki! –
Leszállt az este. A város nyugovóra készült. Valamelyest csökkent a forgalom. Szótlanul ültek egymás mellett és kifelé bámultak. Az éjszakai élet lassan kezdett beindulni. Az utcákon megjelentek az éjszakai „pillangók”. Mélyen kivágott dekoltázsban, alig öv alá érő szoknyácskákban kellették magukat. A háttérből stricik figyelték őket árgus szemekkel.
Az üzletek környékén megindult a bandázódás. Töménytelen kábítószer fog gazdát cserélni ma este is. Egészen fiatal gyerekek is árulják és fogyasztják is a drogot. Kihasználva a törvény adta lehetőséget, miszerint kiskorú nem büntethető. Nyüzsög a bűn az utcákon.
Az FBI ügynökök tisztában voltak a helyzettel, de most nem ennek a megoldása volt a feladatuk.
Nagyjából fél óra múlva értek a helyszínre. A külvárosra jellemző romos épületek és szemétkupacok fogadták őket. Keskeny sikátor vezetett át a Hetvenhetedik utca irányába. A falak mellett elhelyezett szemetes konténerek szűkítették, az amúgy is szűk teret. A helyszínelő csoport tagjai két konténer között szorgoskodtak. Igyekeztek begyűjteni minél több használható nyomot. Nem voltak könnyű helyzetben, mert mindent beborított a vér. Erős fényszórók segítették a munkájukat, bevilágítva a tett színhelyét. Vakuk villogtak, nyomrögzítő fóliák sercentek. Tárgyakat, szemétdarabokat, ruhafoszlányokat pakoltak be nylon zsákokba, amiket lezárva betettek az arrább várakozó járművükbe. Vérmintákat vettek több helyről és mindent átvizsgáltak a legapróbb részletekig.
Taylorék igazolták magukat és érdeklődtek, hogy tudnak-e már valamit.
– Nem hittem volna, hogy ma még találkozunk. – szólalt meg Endi Regis a hátuk mögött.
– Én sem. – válaszolt Taylor.
– Hol a holttest? – kérdezte Sanders.
– A fal mellett. Legalábbis a legnagyobb része. –
– Mi? Mi az, hogy a legnagyobb része? Feldarabolták? –
– Igen. Meztelenre vetkőztették, össze-vissza szurkálták és levágták mindkét kezét. Felhasították a hasát, a torkát pedig átvágták. –
– Iszonyatos kegyetlenségről tanúskodik mindez. – szólt közbe Taylor.
– Itt van már a törvényszéki szakértő? – tette fel a kérdést.
– Éppen ott jön. – válaszolta Regis. – Dr. Mulland az ügyeletes. Legalábbis úgy tájékoztattak. –
– Bocsánat a késésért, de be kellett fejeznem egy boncolást. Nagyon sürgős volt. Dr. Mulland vagyok. Hol találom az áldozatot? –
– Jöjjön velem doki! Vigyázzon hova lép, mert mindent vér borít. – mondta Regis.
Mind a négyen óvatosan lépkedve elindultak a vértócsák között, majd megálltak a letakart test mellett. Dr. Mulland felemelte és lehúzta a fekete nylont a testről.
Borzalmasan megcsonkított, fiatal nő feküdt előttük. Szőke haja félig eltakarta szép vonásait.
Sanders a szájához kapott, elfordult és küszködött a hányingerrel. Erősen öklendezett. Taylor összevonta a szemöldökét, harag ült ki az arcára és oroszlánszerűen felmordult.
– Ezt csak egy elmebeteg állat tehette. Nem nyugszom, amíg el nem kapom. Kerüljön bármibe is. Ha kell, üldözöm az idők végezetéig. –
– Taylor ügynök! Nézze csak! – szólalt meg dr. Mulland, miután felegyenesedett a holttest átvizsgálása után. A kezében egy szív alakú medált és egy alvadt vérrel borított nylon tasakot tartott.
– Mi lehet benne? – kérdezte az ügynök.
A doktor letörölte a vért, majd óvatosan feltépte a tasakot. – Ez magának szól. –
