Hétfőn reggel, mikor ébreszt az átkozott óra,
már tudjuk jól, ez sem lesz egy csodás hét,
s nem igen számíthatunk semmi jóra.
Kedden reméljük, túl fogjuk élni ezt a napot,
s bár még elég nehezen vesszük a levegőt,
talán mégsem hívnak hozzánk papot.
Szerdán valahogy elvagyunk a terhek között,
s reméljük, hogy egyszer vége lesz a hétnek,
és nem csap össze a végzet a fejünk fölött.
Csütörtökön derengeni kezd a fényes hajnal,
az erőnk lassan visszatér régi önmagához,
és hisszük, leszámolunk minden bajjal.
Pénteken vidámabban kelünk fel óra nélkül,
hiába esik az eső, s hiába tombol a szél,
mindezeket le fogjuk győzni végül.
Szombat a megnyugvás, a pihenés időszaka,
alhatunk végre, mint malacok a szalmában,
amíg fel nem ver minket az utca zaja.
Vasárnap alapos gyanúnk támad, gond lehet,
valahogy túl gyorsan illannak el a percek,
s ez ellen a szegény fejünk mit tehet?
Hétfőn reggel újfent igen morcan ébredünk,
és érezzük, ez is rettenetes nap lesz ismét,
létezhet, hogy ez volna a végzetünk?
