Közösségben az erő

Közösségben az erő, együtt minden könnyebb,

a szeretet a kulcsa az igazi összefogásnak,

és az elérhetőnél sohasem lesz föntebb.

 

Mindig akad egy újabb kihívás és újabb próba,

másik, nehezebb feladat, keményebb harc,

s hamar kiderül, ki hajlik az igaz szóra.

 

Ki kell tartani a végsőkig, feladni nem szabad,

és bármi is legyen majd végül az eredmény,

igenis összejöhet egy győzni képes csapat.

 

Közösségben az erő, amely példátlan, sikeres,

könnyedén lebonthatja akár önnön gátjait is,

és éppen a kitartása miatt lehet hiteles.

team 4529717 480

Félre kellene tenni

Félre kellene tenni az ellentéteket, s a haragot,

hisz az csakis a rossznak kedvez folyvást,

és az ember úgy nem alkothat csapatot.

 

Csapatot, mely egymást segíti a bajnak idején,

támasz lehet a gonosz, vészterhes időkben,

és erőt meríthet a csapattársak sikerén.

 

Segítséget nyújthat, védelmet biztosít, ha kell,

megtanítja, mennyit is ér az őszinte szeretet,

s a védelme alatt bárki biztonságot lel.

 

Félre kellene tenni a hazug, s mérgező tanokat,

ím eljött az ideje kezet nyújtani egymásnak,

és megélni végre a jobb, szebb napokat.

istockphoto 1144821436 612x612 1
Kiss Gyula versei
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.