Minden arc önmagáért beszél,
kivetíti a személy valós énjét,
a mimikájával történetet regél,
leplezve a gazdája igazi lényét.
Sokakat meg lehet téveszteni,
eljátszani nekik a jót, rendeset,
érzéseket gyakran feléleszteni,
bájologva előadni a kedveset.
Az arc takarni próbálja a lelket,
az ürességet szebbnek mutatva,
ilyetén gyakran társra is lelhet,
megfelelő áldozat után kutatva.
Ám a gonosz kisugárzik nagyon,
az arc ráng, szikráznak a szemek,
a leplezéshez kellhet egy vagyon,
mégis ő maga a gyűlölettől beteg.
Kitűnik a rendes emberek sorából,
az értelmesekre bántóan vigyorog,
csatatért csinálhat a béke honából,
mindenkire oly öntelten vicsorog.
A becsületeseket sérti ez a pofa,
letörölnék róla a vigyort hamar,
elűznék az életből messze, tova,
hol többé soha, senkit sem zavar.
