Jöttek-mentek a történelmi korok,
háborúk, csaták, kudarcok, bukás,
az emberi faj sokszor igen konok,
mindig azt hitte, hogy övé a tudás.
Kegyetlen kapzsiság jellemzi őket,
bárkit elárulnak, megölnek, ha kell,
máglyára küldtek férfiakat, s nőket,
lelkük háborog, békét sohasem lel.
A politikát érdekük szerint alakítják,
s a hatalomért megtennének bármit,
állandóan a vagyonukat gyarapítják,
gyakran céljaikért feláldoznak bárkit.
Túlszaporodták a bolygót, az életteret,
s kiirtották az élővilág számtalan faját,
az ember azt hiszi, hogy bármit tehet,
mindennek mindig elveheti a legjavát.
Fogyóban az ásványi kincsek, az olaj,
bepiszkítottak az egykor tiszta vizek,
sokfelé hallatszik ágyúdörgés és robaj,
folyamatosan harcban állnak a hitek.
Ostoba eszmékért küzdenek oly sokan,
azt sem értve, hogy miről is papolnak,
még maguk sem tudják miként, hogyan,
de addig is tovább gyilkolnak, rabolnak.
Nem látják be, hogy vannak határaik,
miket túllépve a vesztükbe rohannak,
elfordulhatnak tőlük a legjobb barátaik,
terveikből jók már nem igen fogannak.
Lassan eluralkodik a féktelen gyűlölet,
a pánik, a rettegés, a félelem, a harag,
nem hat többé sem bűbáj, sem bűvölet,
csendben örülni fog az, aki megmarad.
