Mielőtt végleg elmegyünk, elmerengünk a tetteinken,
feldereng előttünk a múlt, s a szép emlékek sora,
amelyek örök nyomot hagytak a lelkeinkben.
Felidéződnek a gyermekkor játékos évei, a vidámság,
mikor felhőtlenül lehetett játszani, gondok nélkül,
s még véletlenül sem bukkant fel a sivárság.
Jöttek az iskolás évek, majd átléptünk a felnőtt korba,
kezdtük belátni, hogy nem minden van aranyból,
mégis be kellett állni a hosszú, s tömött sorba.
Érzelmeink hullámvasútként emelkedtek, s zuhantak,
a hormonok működtek és elért minket a szerelem,
ahol egyszerűen nem maradt hely a tudatnak.
Telt-múlt az idő, s energiánkat lekötötte a sok munka,
kezdtünk már mindenbe belefáradni, elegünk lett,
ráébredtünk, ez lesz mindőnknek a jussa.
Mielőtt végleg elmegyünk, végigsimítjuk az arcunkat,
s néma könnycseppek indulnak hosszú útjukra,
miközben megvívjuk az utolsó harcunkat.
