Homály terjeszkedik a térben,
sunyin bejárja a világ minden
pontját.
Betekint az összes ablakon, ajtón,
összezavar, felkavar, rád hárítja
a gondját.
Hazug szemfényvesztéssel hitet,
becsap mindennel, mivel lehet,
elámít.
Tagadja a valóságot, félrevezet,
agymosottá tesz, megtéveszt,
elcsábít.
Leépíti a valós tudást, a tényeket,
félrevezet, tagadja önmaga létét,
„varázsol”.
Mivel nem is létezik bármit tehet,
mindenhol beavatkozik, elnémít,
harácsol.
Ki ellene lázad az ellensége lesz,
nem kívánatos elemként elhal,
elpusztul.
A Homály világuralomra vágyik,
bekebelezve az értelmet, a jót,
felbuzdul.
Nem ismer gátat, nem ismer határt,
lerombolja a tervébe nem illőket,
gyilkol,
Saját szervezetét belülről táplálja,
nem osztozkodik és nem enged,
titkol.
Önbizalma határtalan, tébolyult,
biz eltakarná az égről a Napot,
vakít.
Hiszi az övé valamennyi élőlény,
kit szolgaságban tart, s mélybe
taszít.
Nehéz ellene küzdeni, de muszáj,
különben vége az igazi létnek
végleg.
Amennyiben a Fény feladja magát,
az összes álmának beesteledik,
tényleg.
