Ragyogóan süt a Nap, kellemes a meleg,
már télire gyűjt élelmet a sok rovarsereg.
Hangyák, méhek, darazsak, mindent bele
adnak, hisz a természettől nem csak szép
látványt, de életmentő élelmet is kapnak.
Ősszel termények tömege várja a szüretet,
mindőjük más élőlények ételének született.
Van itt szőlő, alma, dió és zöldségek hada,
velük telik meg hamar sok éhes lény hasa.
Így gondolhatta ezt Tolvaj Berci is, mikor
sunyin lapulva, osonva, a kertek alján járt,
leguggolva figyelt, hogy a gazda elmenjen
végre haza, arra az örömteli pillanatra várt.
Biz szép nagy kert, s tele mindenféle jóval.
Bár az enyém lehetne! Hallatszott a sóhaj.
Pakolt a gazda, zárta a kaput, s indult haza,
ide könnyű lesz bejutni, sőt leginkább laza.
Mászott át a kerítésen, zsákokkal a kezében,
de nem figyelt eléggé a begyűjtés hevében.
Pedig ott volt a harapós kutya feliratú tábla,
hitte, hogy nemsokára az öröm táncát járja.
Tépte az almát a fáról, a répát zsákba tömte,
a petrezselymet, hagymát, karalábét, babot,
tököt, paprikát, paradicsomot is mellé lökte.
Mekkora ez a kert, s mennyi ilyen van még?
Lám-lám ott az a cékla és az is milyen szép.
Már végzett, bepakolt, s indult volna innen,
ekkor morgást hallott és elsötétült minden.
