Az oktondi pocok készült a télre,
a kihívások elől sohasem állt félre.
Igyekezett begyűjteni mit lehetett,
a veszteségeiről naplót is vezetett.
Leírta benne hogyan élte az életét,
néha megosztotta mással az ételét.
Maga sem tudta hová vezeti a sorsa,
de miért is lett volna a válasz a dolga.
Szorgosan szedte a szemeket naponta,
mégis alig maradt valamennyi havonta.
Küzdenie kellett állandóan. De miért?
Feláldozta az összes percét. Ám kiért?
Az anyjának küldött volna egy kis magot,
de a zsíros pocok réteg bíz nem hagyott.
A Pocokügyi Hivatal rideg volt, kegyetlen.
De miért? Vesztes lett volna, az egyetlen?
Folyton igazolni kellett mit küld és kinek,
nehogy a ragadozók tartsák valaminek.
De miért? Sohasem volt szüksége rájuk.
A kizsigerelésével beteljesült a vágyuk.
Mikor bevitte a terményeit a magtárba,
bizonyítás után kerülhetett csak raktárba.
De miért? Neki nem járt az, ami másnak?
A répáját soha senki nem tartotta fásnak.
Állandóan az járt a fejében: de miért?
Kérdései elől gyakran a családja is kitért.
De miért? Ez a kíváncsiság vitte a sírba,
a körötte élők megkönnyebbültek sírva.
