Egykor megszületett a Remény,
nem tudva, hogy az élet milyen
rideg, s kemény.
Megtanult járni, két lábra állni.
Igyekezett, figyelt, s nem akart
sokáig várni.
Mosolygott, vidáman játszott,
könnyed pajkossággal tanult,
pedig még alig látszott.
Később kitartóan küzdött tovább,
megismerte az embereket, örült,
s vidáman indult odább.
Felnőve visszatért. Biztatta őket,
a terhekbe belefáradt férfiakat
és kimerült nőket.
Ő volt a segítő, a harcos Remény.
Nem volt dölyfös, gőgös, kapzsi,
sőt igencsak szerény.
Fáradozásai hiába valóak voltak.
Az emberek között töltött évei
a csalódásról szóltak.
Becsapták, sokszor semmibe vették.
Mindezt hitványul, önzően, aljasul
s gonoszan tették.
Összetört a szíve, megsérült a lelke,
fájt, hogy a semmiért küzdött
és bújában a halálát lelte.
