Vidáman éli világát a Stressz,
büszkén feszül rajta a dressz.
A felírat rajta magáért beszél,
gazdája biz soha nem henyél.
Jelen van nappal, este, reggel,
s mikor megcsörren a vekker.
Jöttével a nyugalomnak vége,
hisz ez a célja, alapjából véve.
Pusztítja az idegeket, az elmét,
bemutatja a ne hagyd élni elvét.
Előbb-utóbb mindenkire rátalál,
színpad nélkül is Ő a tánctanár.
A legerősebbet is padlóra küldi,
egy helyben sokat nem tud ülni.
Folytonosan új áldozatát keresi,
hamar kikészít bárkit, ha teheti.
Neki nem számít nő, vagy férfi,
az idegeit tőle valamennyi félti.
A gyermekeket sem igen szánja,
ha árt nekik, cseppet sem bánja.
Boldogan szárnyal szerteszéjjel,
s vígan leszámol a szenvedéllyel.
Nem érdekli a pénz, s a hatalom,
számára a téboly egyféle jutalom.
A Stressz biz soha nem nyugszik,
Őt érezve még a néma is csuklik.
Olykor-olykor pihenget csöppet,
másnap aztán új ajtókon csönget.
