Aki élni akar

Aki élni akar, az semmiképpen, soha ne legyen beteg,

mivel a régi, Hippokratészi eskü, immár a múlté,

és jó fizetségért lecsukódnak az orvosi szemek.

 

Sokuk befogja a fülét is, hogy ne hallja betegei szavát,

hiszen nem is érdekli az állapotuk, s a fájó kínjaik,

egyedül egyet tart szem előtt, csak a saját javát.

 

Nem érdekelt a gyógyításban, mert nem azért fizetik,

lényegtelenek az idősek, a gyengék és az elesettek,

ám jó, segítő szándékukat, oly hazugul elhitetik.

 

A kiírt gyógyszerek utáni jutalék, na az bizony számít,

meg a számtalan betegség, beteggel való elhitetése,

és a fehér köpeny látványa önmagában elkábít.

 

Újabban erősen megkopott, az egykor csodás hivatás,

elpárolgott a tisztelet és a bizalom az irányukban,

s a tevékenységük után, túlontúl sok a ríkatás.

 

Aki élni akar, az küzdjön önmaga, az utolsó percekig,

és igyekezzen talpon is maradni, amíg csak lehet,

s ne aszerint, ahogy a halálát mások tervezik.

stethoscope 4280497 640

Egykoron

Egykoron az orvosi hivatás tiszteletet érdemelt,

a szegény és a gazdag egyaránt számított rájuk,

sajnos sokuk már nem a gyógyításban érdekelt,

a sötétség szolgálata lett a legeslegfőbb vágyuk.

 

Az ókortól kezdve kezelték az emberek bajait,

és a tudásuk folyvást fejlődött minden korban,

ellátták a háborús sérültek, a hadakozók sebeit,

s rendelkezésre álltak vérben, viharban, porban.

 

Műtöttek, ha kellett és mentették amit lehetett,

s számtalan ember köszönhette nekik az életét,

becsületből is megtette legtöbbjük, mit tehetett,

biz jó hírnevük körbejárta mind a két földtekét.

 

Akkortájt a Hippokratészi eskü még számított,

amelynek lényege, hogy semmiképpen ne árts,

s nem a pénz volt az, ami a leginkább csábított,

hanem az, hogy lehetőleg soha, senkit ne bánts.

 

Egykoron volt igaz becsülete az orvos szónak,

s oly sokan istenként tekintettek a gyógyítókra,

ma azonban nagy részük nem tekinthető jónak,

rengeteg halottat hagynak az új rendi hódítókra.

 

A megnevezésük inkább hóhér, fizetett gyilkos,

hazugok, gyávák, becstelenek, hitványak lettek,

a lelkiismerete a legtöbbjüknek nagyon piszkos,

s a történelem nem bocsátja meg, amiket tettek.

woman, healthcare professional, syringe
Kiss Gyula versei
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.