Száguldó idő

Száguldó idő, s viharos percek,

mindennap reánk háruló terhek,

az élet folyama zavaros, nehéz,

a szerencse ritka, olykor benéz.

 

Végig küzdeni kell keményen,

ez a világ túlmutat az egyénen.

Múló évek varázsa elszáll tova,

s a régi idő nem tér vissza soha.

 

Kopik az elme, kopnak a sejtek,

a tudás hatalma egyfajta rejtek.

Fájó ízületek, szenvesztő kínok,

sajgó emlékeket felidéző sírok.

 

Bántó érzetek, hanyatló álmok,

a sors fintora ugyancsak álnok.

Elhiteti a jót, a szépet, a mesét,

mégsem gyógyítja a lélek sebét.

 

A sebet, mely sohasem gyógyul,

becsap, hogy nem járhatsz pórul.

Holott a valóság csak köd és pára,

az igazságnak bizony nagy az ára.

 

Míg fiatal valaki, csupán legyint,

hiszi a természet csakis reá tekint.

Később rájön mekkorát is tévedett,

szívébe a remény vágyakat égetett.

 

Vágyakat, melyeket elemészt a tűz,

s amikhez érzelmi szálak sora fűz.

Azután rálát a valóság miket is rejt,

sok olyat, mit ember meg nem fejt.

 

Mire megfejtené késő, s már hiába,

senki nem segít és nem száll vitába.

Elbukik a gáton, s nincs benne erő,

mi maradt az kevés, biz nem nyerő.

 

A szív mindenkiben dobog és él,

új álmokat kergetve már nem fél.

Tudja a múltat és a végzet szavát,

elnyomni próbálja a napok zaját.

 

Év végén azonban új vágyat táplál,

belső órája ismét indul és számlál.

Remél, hogy minden jobb lesz vala,

végre eléri a mindenségnek a szava.

 

Ködös álmai valóra válását várja,

a fantáziája sehova be nem zárja.

Belső érzelmek és vágyak serege,

sajna tovább pörög az idő kereke.

 

Száguldó idő, amely nem várhat,

amelynek múltja sokaknak fájhat.

Tovaszáll a jövő és az álmok felé,

legvégül megérkezik a végzet elé.

gde maquina tiempo2

A széken állva

A széken állva mereng életén egy férfi,

hogy ez a világ valaha is jobb lesz,

azt igencsak erősen kétli.

 

Gondolatai visszarepítik a szép múltba,

mikor gyerekként szaladt a mezőn,

majd belenézet egy kútba.

 

A kút csillogó vizében úszott egy béka,

igaz, nem is volt ott keresnivalója,

de mégis előfordult néha.

 

Hasonló történetek képei villantak elő,

szomorkásan elmosolyodott tőlük,

s érezte, elhagyja az erő.

 

Az arcáról igen hamar eltűnt a mosoly,

fájdalmasan felsóhajtott többször,

érezte e Földön csak fogoly.

 

Imádta a családját, a rokonait, barátait,

bármit megtett volna mindőjükért,

de sajnos ismerte a határait.

 

Manapság félelemben telnek a napjai,

minden perce rettegés és pánik,

így akarják a világ nagyjai.

 

A munkahelye veszélyben már megint,

pénze, tartalékai erősen fogyóban,

akárhová néz, bárhová tekint.

 

Kilátástalanság, ismét a járvány réme,

hazugságok sora, s cselszövések,

büntetések várnak a népre.

 

Egész nap maszkban fuldokolva lenni,

visszaszívni az elhasznált levegőt,

de nem tud ellene tenni.

 

Így semmit nem ér az élet, ez nem kell,

nem akar idomított állatként élni,

s nyugodalmat nem lel.

 

A széken állva, elmélkedve idáig jutott,

s míg könnyei cirógatták az arcát,

a lába alól a szék kibukott.

chair, room, dark

Az élet kemény

Az élet kemény, bánattal teli,

békéjét szinte senki nem leli.

Drámák, fájdalmak, bánatok,

így teltek el egész századok.



Érzelmi káosz, kemény napok,

szomorú lelkek és kietlen jajok.

A valóság sokszor nagyon fájó,

rengeteg ember szeretetre váró.



Hiszékenyen áltatják magukat,

másokra fogják önnön bajukat.

Nem bírják az igazság szavát,

örökre elvesztik az életük javát.



Maguknak sem ismerik be soha,

a becsületük régen elszállt tova.

Végül szembesülnek magukkal,

nem bírnak el a saját bajukkal.



Csöndben és félszegen remélnek,

miközben az álmaikon henyélnek.

Változásra képtelenek maradnak,

előre csak igen nehezen haladnak.

woman 52e6d44448 1280