Virágos réteken sétál a megfáradt remény,
és azon mereng, az élet mennyire kemény.
Szomorú ettől, elege van, pihenőre vágyik,
a hajdani időkből már semmi nem látszik.
Tudja, az emberek könnyen becsaphatóak,
s a számára a gyengeségeik nyilvánvalóak.
Nem boldog, hisz látja, elesettek, esendők,
soha nem voltak, nem is lesznek egyenlők.
Virágos réteken kullog a remény zavartan,
s nem érti, hogy is lehet ennyire zavarban.
Úgy dönt, most ideje szabadságra vonulni,
míg ez a világ nem képes a hibáiból okulni.
