Kalitkába zárva él a kis madár,
tudja, hogy ez számára a határ.
Nincs többé kiút, s bent marad,
az idő gyorsan a vég felé halad.
Valaha szabad volt, mint társai,
s a szellővel szárnyaltak vágyai.
Vidáman ugrándozott bokrokon,
s átszállt színpompás lombokon.
Látott suhanó felhőket az égen,
s nem volt félnivalója az éjben.
Szorgosan élt, s családot nevelt,
a természet hívószavára felelt.
Hajnalban csicsergett az ágakon,
s megfordult a mesebeli tájakon.
Egyszer sajnos fogságba került,
addigi élete a sötétségbe merült.
Kalitkába zárva nem élet az élet,
ettől retteghet a sok madár lélek.
Innen szabadulni biz lehetetlen,
bár ne lenne annyira tehetetlen.
