A legrosszabb napszak, a reggel, mikor ébreszt az óra,
s álmatagon, félkábán, keserűen ébred az ember,
tudván, hogy nem számíthat semmi jóra.
Lassan feláll és felfrissülésre a fürdőszoba felé baktat,
nem érti, nem képes felfogni, miért bünteti a sors,
s miért van az, hogy hétköznapok vannak.
A munka már régóta ássa a sírját és majd bele is teszi,
tenni ellene mégsem tud, nincs igazán választása,
s emiatt az örömét eme világban nem is leli.
A legrosszabb napszak, a reggel, tönkreteszi az álmot,
ez csupán a nyugdíjig lesz így, ha azt eléri valaki,
ám addig az élet, jócskán beszedi a vámot.
