Izzik a pokol, perzsel a hőség,
s nem igen lesz az idén bőség.
Szenvednek is az élők nagyon,
s mit elveszíthetnek az vagyon.
Kiszárad a fű, elsorvad a mező,
s leéghet a legmagasabb fenyő.
A növények is a végüket járják,
s mind a végső napjukat várják.
A forróság nem kímél meg soha,
a reményt is száműzi majd tova.
Az élet folyama hamar kiszárad,
és a fájdalom kihozza a hibákat.
Szenvesztő izzadás, s fájó kínok,
elhanyagolt és gondozatlan sírok.
Bizonytalan élet, szomorú napok,
fájdalmas sebek, kicsik, s nagyok.
Erőszakkal bezárt és hazug világ,
elhallgatott igazság, s néma viták.
Nyomorba taszított emberek sora,
a rossz elűzendő mindörökre tova.
Beárnyékolt álmok, leölt vágyak,
igaztalan, s teljesen hamis vádak.
Az emberiség kiirtása nem mese,
nem maradhat senkinek kedvese.
Izzik a pokol, s nem kegyelmez,
minden élőt biza megfegyelmez.
Újabban megfakulnak az álmok,
mivel az élet rögös és biza álnok.
