A Szeretet és a Boldogság hathatós páros voltak,
kiegészülve az Örömmel, a Vidámsággal,
s az Öleléssel, az emberekhez szóltak.
Jobbá, szebbé tették számukra a perceket, órákat,
s ők melegséggel telített lelkekkel élhettek,
zengve a csapatukról regéket és ódákat.
Szép volt így az életük, s békésen teltek a napok,
türelmesek, megértőek voltak egymás iránt,
s folyamatosan alkottak valami nagyot.
Egy napon a sötétség köde kezdett leereszkedni,
homályt bocsájtott az észre és a szemekre,
s eközben új erők kezdtek felemelkedni.
Előlépett a ködből a Félelem, a Rettegés, a Pánik,
irgalmatlanul terjeszkedtek szerte a világban,
tudván, hogy az emberiség jóra vágyik.
Agresszív módon támadták az értelmet, az elmét,
s hatásosan szétzúzták a Szeretet csapatát,
széttépték, akár egy gyenge kelmét.
Az emberek tanácstalanul, s összezavarva néztek,
félelmükben egymás ellen fordultak rútul,
s attól kezdve a maguk börtönébe éltek.
Ráadásul megjelent a Zsarolás is, s a Fenyegetés,
melyek kiteljesítették a zsarnoki hatalmat,
és állandósult miattuk a veszekedés.
A Szeretet és a Boldogság ideje végzetesen lejárt,
még léteznek ugyan elvétve a szívek mélyén,
de nem bírnak azzal, mit a gonosz kreált.
