A fenyves erdők rejtekén, magányban,
még él egy hatalmas lény bujdokolva,
az égő sebeit nyalogatja egymagában,
s közben levegőért kapkod fuldokolva.
Számtalan igaz harcot megvívott már,
az idők során küzdött, csatázott eleget,
érzi, hogy reá egy újabb küzdelem vár,
mivel rá küldtek egy elnyomó sereget.
Igazi megbékélést nem talál tán soha,
s el akarják venni mindenét, mit lehet,
száműzni szeretnék az otthonától tova,
e gyűlölet ellen mi az, amit még tehet?
Oly sokszor fordultak hozzá a bajban,
hazudtak, hízelegtek, ígérgettek neki,
ő segített is mindig, ha érezte baj van,
nyugodalmát ősi földjén mégsem leli.
Igyekszik erejét összeszedni, de nehéz,
túl sok teher nyomja az erős szárnyait,
miközben sétál, a barlangjába is benéz,
felidézi rég elfeledett, egykori vágyait.
Az emlékek felkavarják dühét és vérét,
végül fájdalmában is összeszedi magát,
úgy dönt, hogy megvédi területe népét,
s tüzet okádva ellátja az ellenség baját.
