Köd fátyolán át látszik a múlt,
a történések folyamata és sora,
visszatekintve már nem is rút,
azonban nem jöhet vissza soha.
Lehet hinni azt, hogy más lesz,
bízni abban mi csak lehetetlen,
az egyén gyakorta rosszat tesz,
sokszor érzi is, hogy tehetetlen.
Sajna mégsem képes változtatni,
hiszen Ő a legjobb, Ő az ember,
könnyebb másokat kárhoztatni,
vívódásában nyugalmat nem lel.
S nem is fog, amíg be nem látja,
ugyanoly sebezhető, mint bárki,
álmában az egyre jobbat várja,
közben nem szereti a véget látni.
Az pedig eljön akarja, vagy sem,
senki nem tud elfutni a sorsa elöl,
lehet legalul, vagy magasan fenn,
vajon számít, ki mit gondol efelől?
