Tombol a vihar, s tajtékzik a tenger,
a habok között hányódik egy ember.
A víz sodra dobálja tetszése szerint,
fuldoklik, kiált, majd lemerül megint.
Levegő után kapkodva harcol az árral,
fantáziája a vég küszöbén is szárnyal.
Felidézi a nemrég átélt boldog perceket,
az álmaiban már beteljesedett terveket.
Ereje fogytán, de nem adja meg magát,
bár kezdi érezni a közelgő halál szagát.
Görcsbe rándul a gyomra, feszül a teste,
milyen szép volna a kedvesével az este.
Nyeli a sós vizet, kiköpi, s küzd vadul,
akarata erős, azért sem marad majd alul.
Tett egy ígéretet és azt meg kell tartania,
az igazi érzéseit úszva is be kell vallania.
Látása homályosul, szíve erősen dobog,
ereiben a vér a szenvedély erejével robog.
Hirtelen lenyugszik a tenger, kisüt a Nap,
reméli a sorstól egy újabb lehetőséget kap.
