Fenik a kést a mészárosok, a kötényük véres,
a balta már jól élezett, a fenőacél ragyog,
s a vérszomjuk soha nem lesz véges.
Az akolban a rémült nyáj és a fejük lehajtva,
félelmükben egymásra sem mernek nézni,
nagyon rég nem voltak így becsapva.
Éveken át etették őket mindenféle szeméttel,
s amíg hallgatták a megtévesztő szavakat,
tele voltak a dús rétről szóló reménnyel.
Eljött az idő, amikor az álom rémálomra vált,
s a juhok népe csak most kezd ébredezni,
amikor látja, a vágóhíd kapuja kitárt.
Fenik a kést, s a levágás ideje kezdetét veszi,
egyiküket a másikuk után ölik le gyorsan,
és kiömlő vérük a zöld mezőt ellepi.
