Egyszer véget ér az út, az életünknek az útja,
ám a vég előtt számot kell majd adnunk,
s felsejlik bennünk önmagunk múltja.
A múlt, melyben volt öröm, bánat, s szeretet,
voltak vágyak, álmok, izzó szerelmek,
s a sors osztott ki minden szerepet.
Akadtak nehéz napok, nagyon keserű percek,
ugyanakkor boldog pillanatok adtak erőt,
és sokszor nem alakultak jól a tervek.
Kemény próbák, igazi barátságok, remények,
elhibázott döntések, beteges időszakok,
s olykor harag, máskor szeszélyek.
Egyszer véget ér az út és eltávozunk messze,
csatlakozunk majd megannyi elődünkhöz,
miután leszáll reánk, az örök éj leple.
