Mikor a Nap ébred, s lassan kinyitja a szemét,
kissé még álmatagon néz szét maga körül,
és egy ideig keresi az égen a helyét.
Mielőtt útnak eredne, morcog a felhők között,
ám hamarosan teljes fényében tündököl,
s ott áll a magasban, a világ fölött.
Onnan tekint le a Földre, s közben mosolyog,
míg gyönyörködik, megpillantja a Holdat,
és rákacsint, hiszen ők rokonok.
A Hold visszabólint, jelezve, hogy most látja,
oly ritkán vannak jelen mindketten nappal,
mivel őt az éjszaka nyugalma várja.
Mikor a Nap ébred, mindig vele tart a remény,
s általuk igazán gyönyörű is lehet az élet,
ahogy megírta ezt számtalan regény.
