Mókuskerékbe zárva taposnak az emberek,
s bizony folyton van is mit taposniuk,
hiszen a tennivalójuk az rengeteg.
Születéstől kezdve a rabjai eme ketrecnek,
gondolkodás nélkül elfogadják a sorsot,
és észre sem veszik, hogy szenvednek.
Fáradnak, s pihegnek, de nem térnek észre,
elfogadják a parancsokat biz bármikor,
és nem merik azt mondani, mégse.
Nem állnak ellen, sajna túlontúl is gyávák,
megtesznek bármit, csak élhessenek,
s hiszik, majd kapnak ezért hálát.
Mókuskerékbe zárva nem az igazi az élet,
itt nincs önállóság és nincs szabadság,
pedig arra vágyik minden lélek.
