A lelkek tüze egykor ragyogott fent az égen,
manapság oly halovány, szinte láthatatlan,
s alig észrevehető a koromsötét éjben.
Az idők kezdetén csupán szikraként létezett,
egyszerűen feltűnt a galaktikus semmiből,
s energiája a világegyetemből vétetett.
Minden percben nagyobb lett az éltető ereje,
eljutott a Földre is, ahol az élet csírázott,
s az emberek világában akadt szerepe.
Valamennyiükbe érzéseket, s érzelmeket vitt,
azok hamarosan meg is változtak nagyon,
s a munkája gyümölcsében bízott, hitt.
Teltek-múltak az idők, s a folyamat gyorsult,
az emberi faj egy kis része lelketlen lett,
s az ismert világ önmagából kifordult.
A lelkek tüze meggyengült, s félve rettegett,
tudta, ha az emberiség nem tér végre észre,
akkor önnönmaga is örökre elveszett.
