Színes őszi falevelek pompáznak az úton,
halkan roppan az avar a cipőtalpak alatt,
és közben az ember mereng a múlton.
A múlton, amikor még vidám volt az élet,
mikor sokkal több szeretet áradt szerte,
és mikor nem rettegett minden lélek.
Felidéződnek az egykori örömteli percek,
az eltávozott családtagok tettei, szólásai,
és a szívek ismét emlékekkel teltek.
Szomorú könnycseppek indulnak útjukra,
a napfény csillog a szemek tengerében,
s lecsordogálnak a pillákon túljutva.
Szellő suhan át a számtalan sírhant fölött,
és megcirógatja a friss virágok szirmait,
miközben varjú károg az ágak között.
A temetőben emlékek milliói várakoznak,
itt megállt az idő, a végtelen elérkezett,
s a bokrokban cinegék játszadoznak.
Színes őszi falevelek és a lenyugvó Nap,
leszállt az este, gyertyafények gyúltak,
aki itt pihen, az szabad, már nem rab.
