Elhaló remények járják a végzet kegyetlen útját,
megtörten és félelemmel telve bandukolnak,
amíg fel nem fedik önmaguk múltját.
A múltat, amely sok örömmel boldogította őket,
s általuk vidámabbak lettek az órák, a napok,
segítségük felvidított férfiakat, nőket.
Az élet nehéz terhei és percei könnyebbé váltak,
amikor felcsillantak új szerelmek, s vágyak,
s mikor újfent bárányfelhők szálltak.
Lehetőséget és erőt adtak a nehéz napok idején,
felvillanyozták az elméket a sötétségben,
s fényt sugároztak a lelkeknek ilyetén.
Elhaló remények mélán bandukolnak az utakon,
talpuk alatt csikorognak a kövek, a kavicsok,
ám hiszik, az út végén ott a nyugalom.
