Leszállóban az éj, az örök sötét közeleg,
s jól hallatszanak a horizonton a dörejek.
Villámok cikáznak a felhőkön keresztül,
s a hangjuk félelmetesen zeng, veszettül.
Retteg biza az élővilág apraja és nagyja,
és félelmében a sokkot hamar megkapja.
Eme sokktól ledermedve nem harcolnak,
és nyomot a idő jövőjébe nem rajzolnak.
Hátrahagyják az eddigi nyugodt életüket,
s magukban tartják vacogva a kételyüket.
Küzdeni nincsen merszük, ahhoz gyávák,
holott a pusztító vihar dühöngéseit látják.
Leszállóban az éj, a fény ím visszavonul,
az élet minden lehetőségének bealkonyul.
Viszont még izzik a remény apró parazsa,
és talán fellobbanhat a tüze, mint valaha.
