Addig kell szeretni valakit,
amíg köztünk van, amíg él,
s amíg mindennapi harcát
vívja és sok mindentől fél.
Amíg verejtékezve harcol,
hogy jobbá tegye a sorsát,
míg átölel és cirógatva hív,
bemutatva az igazi voltát.
Amíg támogat és szeretget,
saját fájdalmát elhallgatva,
s míg igazi szeretettel segít,
bánatunkat meghallgatva.
Gondok nyomják a vállát,
mégis reményt ad nekünk,
kitartásra és jóra ösztönöz,
s mindvégig itt lesz velünk.
Ám egyszer lepereg az idő,
elviszi magával a végtelen,
hiánya mérhetetlenül fájó,
a szív felfogni ezt képtelen.
