Madárcsicsergés, nyugalom,
ez kísér a fájdalmas utamon.
Körülöttem mindenfelé sírok,
könnyeimmel nehezen bírok.
Megelevenedett emlékek sora,
pillanatok varázsa szállt tova.
Kavargó érzések, arcok, tettek,
mára már mind semmivé lettek.
Szomorú a magány, fájó a bánat,
néma a sötét, mely rám is várhat.
Szívemben erősen dobog a múlt,
lelki békét azonban mégsem nyújt.
Virágok illatát hordja szét a szél,
itt a végzet az, mely új életre kél.
A remény sunyin, halkan lapul,
a Halál az Öcsémet ejtette rabul.
