Egykor létrejött az értelem,
gyorsan fejlődött és remélt,
úgy tűnt, övé lesz a végtelen,
karanténba zárták szegényt.
Csalódva kínlódott magában,
a kavargó sötétségbe zárva,
gyötrődött a hazug világban,
önmaga visszatérésére várva.
Ám minél erősebben lázadt,
annál jobban szűkült a tere,
az egészbe nagyon belefáradt,
hitte, a gonosz leszámol vele.
Feltört a butaság a mélyből,
izzó lávaként ömlött a világra,
irtott, gyilkolt csupán kéjből,
halált hozott az összes virágra.
Az értelem fuldokolva harcolt,
a butaságtól szenvedett nagyon,
az idő porába emlékeket karcolt,
érezte, fellázad majd egy napon.
