A széthúzás bolygóján

A széthúzás bolygóján mindennaposak a harcok,

területért küzdenek a királyságok, koronáért,

és igen gyakorta kerülnek elő a kardok.

 

Az ellentétek folyamatosak, a békére nincs esély,

hol az egyik, hol pedig a másik uralkodó győz,

s e bolygón teljesen megszokott a veszély.

 

Rengetegen hullottak már el a véres csaták során,

némelyik haderő túlontúl lassan indult rohamra,

a másik pedig átgondolatlanul, s igen korán.

 

Egy napon a sötétből előretört egy gyilkos sereg,

mi az útjában állt, azt elpusztította kegyetlenül,

s nem menekült előle sem felnőtt, sem gyerek.

 

Célja e gonosz erőnek a totális hatalom, s a világ,

összeültek a királyok megbeszélni a helyzetet,

és bizony nem voltak felhőtlenek a viták.

 

Azonban végül döntöttek, tudták más út nincsen,

különben valamennyiük kiirtásra fog kerülni,

és nem marakodhatnak tovább a kincsen.

 

A sátáni erő ügyesen igyekezett megosztani őket,

uszított, lefizetett és aljas árulókat alkalmazott,

s nagyon könnyen levágatta a királyi főket.

 

A széthúzás bolygóján ellenállás kezdődött végre,

s az uralkodók összefogtak az egyezség szerint,

így sem ők, sem népük nem kényszerült térdre.

istockphoto 1346709183 612x612 1
Kiss Gyula versei
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.