Az oktondi pockok nem az eszükről híresek,
igen könnyedén félrevezethetőek mind,
s egész nap csak bámulják a híreket.
A szemük is kiguvad attól, amit ott hallanak,
és szentül hiszik, hogy mindez biz igaz,
éppen ezért nyugton nem alszanak.
Rettegnek éjjel, s nappal, egész életük során,
vacogva nyitják ki a szemeiket is reggel,
s megszólalni sem mernek ezek okán.
Lassan az élelmükről is lemondanak gyáván,
mivel a félelemtől le vannak dermedve,
jobban öl ez, mint egy sima járvány.
Az utódaikat sem védik foggal és körömmel,
s amikor egy héja lesújt a kicsinyeikre,
azt csupán nézik, rideg közönnyel.
Az oktondi pockok népe gyérül ám gyorsan,
s egyikük a másik után leheli ki a lelkét,
mind eltávoznak a semmibe, sorban.
