érzelmek Archívum - 26 / 27 oldal

Nincs osztozás!

Születünk, növünk, s élünk,

olyan sok mindentől félünk.

Kapunk, áhítunk és várunk,

gyakran másoknak is ártunk.

Nehéz az élet, oly sok a teher,

a csalódás árnya sokszor lever.

Reméljük, hogy jó vesz körül,

a végén azonban a gonosz örül.

Ismerkedünk, szépre vágyunk,

mégis kudarcba fullad álmunk.

A kétkedés az úr, emészt a tűz,

körülleng az ármánykodó bűz.

Mindenkinek a másé kellene,

ugyancsak nehéz tenni ellene.

Nagy a kísértés, a kihívás vár,

egy kis öröm mindőnknek jár.

A közösködés nem vezet jóra,

ne hallgassunk az ostoba szóra!

Érzések lángja parázslón hevül,

a bizonytalanság tüze hevít belül.

Az osztozkodásnak helye nincs!

A tiszta érzelem igen nagy kincs.

Eljátszani megéri? Nem, soha!

El a kezekkel a másokétól tova!

Minden múlandó

Mulandó a tavasz, a nyár,

az őszi nap, s a hideg tél,

a pillanat meg sosem vár,

újabb és újabb utakra kél.

Mulandó az öröm, a bánat,

az egészség és a fájdalom,

a szívekben zűrzavar támad,

lesöpör mindent az ártalom.

Mulandó a nevetés, a harag,

a mosolyt könny mossa el,

a gonoszság is fűbe harap,

békét a lélek nem igen lel.

Mulandó a szerelem, a báj,

a barátság, elillan a szépség,

változik a megszokott táj,

egyszer eltűnik a fájó kétség.

Mulandó jövő, az igaz éget,

a végtelen magára nem talál,

elhozza majd a sors a véget,

s az életet felváltja a halál.

Keserű harag

Az élet útján sok a teher,

vágyak válnak semmivé,

a kudarc igen fájón lever,

valakiből lehetsz senkivé.

Álmok szállnak a légben,

veszteség érhet és bánat,

nyomod eltűnik a térben,

a lelked marad a te várad.

A szeretet sem lesz örök,

helyét átveheti a gyűlölet,

a kapcsolatok sora döcög,

könnyen elszáll a bűvölet.

A harag is édesen keserű,

s lehet értelmetlen dolog,

semmi sohasem egyszerű,

a világ nem körötted forog.

A változás parazsa

Csillogó szemek, vidám arc,

az élet egy szakadatlan harc.

Bűbájos mosoly, s érző szív,

a lélek mindennap csatát vív.

Puha kacsók, kedves szavak,

megemlítésre érdemes javak.

Túlterhelt napok, kínzó éjek,

szeretet, vágyak, igen mélyek.

A kiszolgáltatottság komoly,

az akarat béklyójában fogoly.

Szállni szeretne az új remény,

ám börtöne fala rideg, kemény.

Sóhajok szárnyalnak a szélben,

megmerülnének már a kéjben.

A változás izzó parazsa hevül,

szikrája gyönyört ébreszt belül.

Az ölelés ereje

Lehetnek szép szavak,

csordultig tele szívek,

ámulásra méltó javak,

s igen sokat érő címek.

Mindez nem ér semmit,

felületes látszat csupán,

gúzsba köt, de mennyit,

sokan bámulnak bután.

Belül van a valós érzés,

igaz gyöngyként ragyog,

olykor felmerül a kérdés,

vajon mégis ki vagyok?

Semmitmondó a válasz,

lehet, hogy talán senki,

nincs igazán erős támasz,

mégis tovább kell menni.

Egy igaz ölelés segíthet,

reménnyel, szeretettel teli,

belőle a szív biz meríthet,

főleg, ha a társát is megleli.

Fájdalom

Az érzelmek útján vihar tombol,

nincs olyan, mit le nem rombol.

Szenved a lélek, s tűzben égve,

gyakran felpillantunk a sötét égre.

Magunkat kérdezzük, hogy lehet,

az ember a halál ellen nem tehet?

Tehetetlenül nézzük végig a véget,

miközben a fájdalom nagyon éget.

Ereinkben lüktet a vér, sajog a szív,

belül halljuk amint a szerettünk hív.

Hív és mégsem segíthetünk rajta,

mivel a halál nem az a kegyes fajta.

Küzdhetünk mi akármilyen bátran,

sőt, akár állhatunk körülötte százan,

minden hiábavaló. Átjár a szánalom,

ami marad nekünk, a kínzó fájdalom.

Igazi szeretet

Egész életünk sora gondokkal telített,

nincs olyan, aki semmit nem veszített.

Érzelmek vihara, zűrzavaros vágyak,

elfojtott szerelmek, régen kihűlt ágyak.

Az igazi szeretet megismer, s elfogad,

az idők végéig színtisztán megmarad.

Félelem

Reggel felkelt a Félelem,

amely egy valódi lételem.

Körülnézett, majd ásított,

szórakoztató napot áhított.

Útnak indult és szétnézett,

minden ablakon benézett.

Mindenfelé önmagát látta,

ezt persze kicsit sem bánta.

Számtalan változatban élt,

nyugodtan feküdt és kélt.

Számba vette saját tetteit,

s mérlegelte remek terveit.

Frászt hozni bárkire, ki él,

aki hiszi, hogy sohasem fél.

Majd megtanítja mi az élet,

hisz halandó az összes lélek.

Félhetnek bátran mindenütt,

hiszen Ő maradt a mindenük.

Félsz a mától, az adósságtól,

az összes ismert hatóságtól.

A betegségtől, a fájdalomtól,

el nem maradó szánalomtól.

A számlák jöttétől, s a bértől,

a fájó sebekből kifolyó vértől.

A szerelemtől, kínzó bánattól,

megfosztva a végső támasztól.

A csalódástól és a becsapástól,

gyötrelmek okozta behatástól.

Mindentől, legyen az bármi,

neki nem kell a kaput kitárni.

Jelen van bármikor, s bárhol,

most itt van, máskor máshol.

Végre nyugodni készül a Nap,

a Félelem új reményeket kap.

Boldogan tér pihenőre az éjjel,

holnap megújulva néz széjjel.

Az új remény

Mint tisztán csillogó patak

nyugtatnak az igaz szavak.

Hazugság, sértés, sérelem,

átlát mindenen az értelem.

Rosszindulat, pletykák sora,

belep mindent az idő pora.

Elfelejtődik a bú, s a bánat,

a vigasz magára nem várat.

Ismét felragyog az új remény,

csillogó páncélja igen kemény.

Nem vághatja át már semmi,

magától tudja mit kell tenni.

Áthatja a szeretet, a tiszta szív,

mely lángol, s újból visszahív.

Üstökösként száll fent az égen,

megtalálja az útját a sötét éjben.

Szeretet

Madárcsicsergés a reggeli órán,

harmatcseppek a tündéri rózsán.

Fennen ragyog a Nap, s útra kél,

az alant elterülő látványtól elalél.

Virágok pompáznak mindenütt,

a méhek seregének a mindenük.

Ébred a Szeretet, s útjára indul,

ábránd világa rögvest letisztul.

Tudja ki érdemli meg mit adhat,

s kitől milyen válaszokat kaphat.

Őszinte szívvel beszél magáról,

szerencséjéről, gondjáról, bajáról.

Bizalmat sugároz és engedékeny,

azonban csöppet sem feledékeny.

Ki kihasználja hamar bánni fogja,

mert önnön lelkének lesz a foglya.

Ámde ki megbecsüli nagyot nyer,

ragaszkodást és mély érzéseket lel.

Az idő múlásával többre is viheti,

eggyé válhat azzal, ki Őt megöleli.

h	K	s	c	p	s	v
		1	2	3	4	5
6	7	8	9	10	11	12
13	14	15	16	17	18	19
20	21	22	23	24	25	26
27	28	29	30