Arcok

Minden arc önmagáért beszél,

kivetíti a személy valós énjét,

a mimikájával történetet regél,

leplezve a gazdája igazi lényét.

 

Sokakat meg lehet téveszteni,

eljátszani nekik a jót, rendeset,

érzéseket gyakran feléleszteni,

bájologva előadni a kedveset.

 

Az arc takarni próbálja a lelket,

az ürességet szebbnek mutatva,

ilyetén gyakran társra is lelhet,

megfelelő áldozat után kutatva.

 

Ám a gonosz kisugárzik nagyon,

az arc ráng, szikráznak a szemek,

a leplezéshez kellhet egy vagyon,

mégis ő maga a gyűlölettől beteg.

 

Kitűnik a rendes emberek sorából,

az értelmesekre bántóan vigyorog,

csatatért csinálhat a béke honából,

mindenkire oly öntelten vicsorog.

 

A becsületeseket sérti ez a pofa,

letörölnék róla a vigyort hamar,

elűznék az életből messze, tova,

hol többé soha, senkit sem zavar.

gonosz

Álarc mögött

Álarc mögött más a világ,

másnak tűnik a sok virág.

Másként szállnak a felhők,

utolsókból lesznek elsők.

 

Másféle zöldek a bokrok,

eltűnnek a vízről a fodrok.

Más formájúak a hegyek,

s másfelé fújnak a szelek.

 

Másokká válnak a barátok,

széthullhatnak a családok.

Aki tud, másképpen szeret,

ajándékot is másként vehet.

 

Minden mássá válik hamar,

mi eddig volt, immár zavar.

Mire az álarc majd lekerül,

a világ tudatlanságba merül.

31v2XG3wRBL. AC SX425

Lángoló szív

Besurran a szobába a szellő,

nem túl erős, de éppen kellő.

Végig cirógatja az arcomat,

felidézi a régmúlt harcokat.

 

Volt jó, ám még több rossz,

mely egy életen át tartó hossz.

Érzelmek, fájdalmak, bánat,

az igazán jó magára még várat.

 

Csalódások, fájó sérelmek sora,

a sebek nem gyógyulnak be soha.

Végigkísérnek, utamon, míg élek,

remélek, vágyakozok és félek.

 

Kudarcok, reménytelen remény,

kiderült az élet milyen kemény.

Elillanó pillanatok, kései szavak,

utamban álló kőkemény falak.

 

A mellkasomban lángoló szív,

dobogva újra és újra csatába hív.

Talán egy szép napnak hajnalán,

újra ragyog majd, mint hajdanán.

372e0c5c4af2a0b973279a91e224349a

Vidámság

Megcsillant a napfény az ablakon,

a Vidámság édesden aludta álmát,

fény és árnyék játszott a paplanon,

eközben kezei ölelgették a párnát.

 

Álmában vidáman járta a világot,

boldog pillanatokat okozott szerte,

megszagolt sok-sok szép virágot,

örömét mások felvidításában lelte.

 

Mosolyt csalt a megfáradt arcokra,

meggyötört emberekkel találkozott,

élénken emlékezett a fájó harcokra,

nem csüggedt, tovább barátkozott.

 

Érzései, álmai, vágyai szárnyaltak,

családja, barátai vígan vették körül,

pajkos célzásai játékosan árnyaltak,

gyakran kikukkantott a bánat mögül.

 

Ekkor ébresztette a madarak hangja,

mosolyogva tekergette a kócos haját,

tudta vár reá a világ apraja és nagyja,

hogy feledtesse kissé mindenki baját.

sleep

Beteggé tesz

Napjaink tele vannak félelemmel,

a legkisebb mozgás feszültté tehet,

a lélek reszket és telve sérelemmel,

mindez gyors összeomláshoz vezet.

 

A félelem megbetegít, fogságba zár,

s leépíti a szervezet véderőinek falát,

a támadókra így biz könnyű harc vár,

a rémület erősíti a szívdobogás zaját.

 

Az immunrendszer kapitulálni kezd,

már nem véd hatásosan, erejét veszti,

nem megnyugtató a sok hamis teszt,

az életet a sok bizonytalanság kikezdi.

 

A bezártság elhidegíthet egymástól,

idegessé, ingerülté válnak oly sokan,

mindenféléket képzelnek egymásról,

eközben az idő számolatlanul rohan.

 

Küzdeni kell, s fel kell venni a harcot,

fejet hajtani nem szabadna, nem lehet,

fizettünk mindezért éppen elég sarcot,

a járvány jött, ölt, de most már elmehet!

virus estudo

Megbékélés

Számtalan fájdalom és bánat,

felőrli a lelket a sötét kétség,

a megbocsátás egyelőre várat,

minden kései perc egy vétség.

 

Feszült, zavaró pillanatok sora,

emésztő tűz lángol a mélyben,

leülepszik a csalódottság pora,

remény szárnyal az esti szélben.

 

Forrón izzik a megbékélés szele,

bár ügyesen álcázza még magát,

a szív csordultig szeretettel tele,

elfújja a harag, s gyűlölet szavát.

szomoru no

Kábulatban

A világ népei kábulatban élnek,

elbódulva a részegítő szavaktól,

újabban szinte mindentől félnek,

elzárva széptől, jótól, s javaktól.

 

A lelkükben szétárad a rettegés,

s álmaikban görcsösen ránganak,

szétzúzza őket a dráma, tettetés,

akkor is, ha senkit nem bántanak.

 

Lassan megszólalni sem mernek,

a legkisebb szellőtől is remegnek,

elvesznek a szép álmok, s tervek,

szemük előtt végnapjaik peregnek.

 

Már nem tudnak bíznak senkiben,

szeretteiktől is jól el vannak zárva,

nem hihetnek soha tán semmiben,

agyuk kiürült, a vég szavára várva.

 

Kemény megszorításért esedeznek,

s karámba zárt juhokként bégetnek,

közben régi életük után epedeznek,

elejébe mennének ím a végzetnek.

 

A háttér titkolt urai örülnek ennek,

hisz ez a régóta dédelgetett álmuk,

urai ők a pokolnak és a mennynek,

kincstáruk tele, elérhetik a vágyuk.

 

Gonosz tervük gyilkos, fájóan éget,

remélik útjukat nem állhatja semmi,

míg orruknál fogva vezetik a népet,

ellenük biz nem tehet a Földön senki.

28970429 2222187 ae36a2253474f9af44afd018db8e24c0 wm

Szunnyadó parázs

Érzések, érzelmek és gondolatok,

bájak, vágyak, csaló fondorlatok.

Múltbéli árnyak, fájdalmas sebek,

soha be nem gyógyuló égő hegek.

 

Láncon vergődik a magányos szív,

mely újabb, csodásabb kalandra hív.

Azonban magával ragadja a félelem,

amely a lelket sötétben tartó lételem.

 

Elvesztett bizalom, fék nélküli harag,

az idő mindezek ellenére előre halad.

Félénk remények, igen kemény utak,

sivataggá váló lelkek, kiszáradt kutak.

 

Küzdelemre képtelenné váló akarat,

burjánzik a sötét, mint egy daganat.

Rejtek mélyén szunnyadó parázs,

talán visszatérhet egyszer a varázs.

parazs

Elfogadás

Felcsillan a szem, megdobban a szív,

az érzelmek árja csodás kalandra hív.

Leszállóban a rózsaszínű köd elvakít,

a valóság érzésétől messzire elszakít.

 

Csábosan manipulál, bódító a varázsa,

időbe kerülhet, mire elmúlik a hatása.

Végre sikerül a színfalak mögé látni,

ám nem kell sárkányként tüzet okádni.

 

Közeleg az őszinte megismerés maga,

mindkét félnek elállhat ilyenkor a szava.

Ez az igazi próbatétel, ami igen komoly,

az elfogadáskor kiül az arcokra a mosoly.

9e5467cf5c102d8d992352287f88d7ac

Szív és lélek

Érzelmek vihara, szívek dobbanása,

lelkek ütközete, igazság csobbanása.

Felszálló ködök és rejtelmek varázsa,

végtelenségig izzik a remény parázsa.

 

Izzik, mégis mindig veszélyben a léte,

próbálkozik, ám bíz rászólnak mégse.

Ne remélj, hiszen történhet még bármi,

sohasem kellene a bizonytalant várni!

 

A szív azonban keményen küzd tovább,

elhessegeti a sötét gondolatokat odább.

Érzi, hogy lesz jobb, vár még rá az esély,

főképp ha szeret és soha nem lesz kevély.

33023384 137256873806005 6663636433984552960 n