A csökönyös alma még az ágon függ mindig,
s nem akarja azt elengedni sehogyan sem,
körötte az elpusztított fák tömege izzik.
Szanaszét heverve a fája rokonai, a testvérei,
mindet kiirtották a kert gonosz birtokosai,
és semmi nem tudta őket megvédeni.
Egész évben szórták rájuk a gyilkos permetet,
azzal az ürüggyel, hogy megvédik a fákat,
s azok nem mérték fel jól a helyzetet.
Túl gyorsan nőttek, s terebélyesedtek nagyon,
a föld urainak már elege lett a termésből,
nem kell ennyi, döntöttek egy napon.
Ideje leszedni mit lehet, hisz az övék az mind,
más élőlény ne reméljen részesedést belőle,
és a fák pedig hadd égjenek ott, kint.
A csökönyös alma nem esett le, s mosolygott,
nem vette észre, hogy az éltető fája kidőlt,
holott akkor már rá is füst gomolygott.
