A Szív és az Agy furcsa páros,
tudja ezt a tanya, falu és város.
Egyidősek, egyszerre indultak,
s olyan sok mindenen izgultak.
Együtt keltek, együtt pihentek,
izgalmukban sokszor pihegtek.
Szó nélkül is értették egymást,
biz megtettek már egy, s mást.
Együtt álmodtak, együtt féltek,
rossz dolgokból sosem kértek.
Bár nem kértek, kaptak bőven,
harcoltak mindez ellen bőszen.
Igen páratlannak mutatkoztak,
néhanapján mégis unatkoztak.
Kapcsolatukban vihar támadt,
a Szív és az Agy is belesápadt.
Mást éreztek, mást gondoltak,
már nem voltak megfontoltak.
A Szív az érzelmekre vágyott,
az Agy más magaslatra hágott.
Civakodtak a vitájuk hevében,
s haragudtak igazuk nevében.
A Szív lemondott a vágyairól,
az Agy szenilis lett az álmaitól.
Csatájuk egy napon véget ért,
mindkettőjük lelke békét kért.
Kinyújtották reszkető kezüket,
békében hunyták le szemüket.
