Rózsaszín köd, átláthatatlan fátyol,
reád telepedhet bármikor és bárhol.
Vakká tesz a valósággal szemben,
hatására elalélsz, szépen, csendben.
Könnyűnek, boldognak érzed magad,
s eközben gyakran elakad a szavad.
Már ébren is álmodsz, az űrben jársz,
mindennél csodásabb pillanatra vársz.
Nem jutnak el a füledig mások szavai,
hidegen hagynak a gazdagok javai.
Epekedsz, nem alszol, s nem eszel,
egyetlen pillantástól zavarodott leszel.
Lassan felszáll a köd, tisztul a világ,
láthatóvá válik az összes rejtett virág.
Tisztábban csobognak a hideg patakok,
eljutnak hozzád a hallgatag panaszok.
Látod a reggeli Nap ragyogó fényét,
újra felfedezed önmagad igazi lényét.
Feltárul előtted a lehetőségek kapuja,
s szétoszlik a kétkedés maró hamuja.
