Címke: krimi

A rém 3

Eközben New York külvárosának egyik házában egy férfi a kését fente megszállottan. Magas, izmos alak volt. Órák óta csak az élezéssel foglalatoskodott. A ház elég távol helyezkedett el a környéken lévő többi háztól, így szomszédok nem zavarták a nyugalmát. Minden oldalról fák vették körül. Tipikus amerikai épület volt. Emeletes, négy szobával, két fürdőszobával, egy konyhával, egy hatalmas hallal, alatta pedig óriási pincével. A berendezés korszerű, ám mégsem fényűző. Otthonosnak mondható.

A férfi letette az asztalra a jókora vadászkést és motyogva elindult a pince felé. Néhány pillanatig tétovázott, mintha nem lenne biztos a dolgában, majd határozottan lement a lépcsőn. Odalent több számítógép, nagyméretű monitorok és a hozzájuk való kiegészítő berendezések alkották a technikai felszereltséget.

Továbbá egy különleges készülék, amelyet átlagemberek nem használnak, sőt még nem is láttak talán soha. Ez a szerkezet kifejezetten speciális célt szolgált. Emberi arcot lehetett készíteni vele. A bőrhöz hasonló tapintású, könnyen simuló és az arcformát tökéletesen követő maszkok, főképpen szilikon alapú anyagból készültek. Az egyik asztalon öt műanyag emberi fej állt. Mindegyiken ugyanolyan arcmásolat feszült. Torz vigyorral végig simította az arcmásokat, majd leült a fotelbe és elmerengett a múlton.

Felidézte gyermekkorát. Egyedüli gyermekként elkényeztették a szülei. Mindent megkapott, amire csak vágyott. Apja bankigazgató volt, anyja pedig manöken. Egy csodaszép fiatal szőke nő. Minden rendben ment a családban, amíg az apja balesetben meg nem halt. Ő még csak öt éves volt akkor. Az anyja nem bánkódott túl sokáig. Hamar szert tett új férfira. Szórakozni, bulizni járt. A fiát sokszor a rokonaira bízta. Nemsokára váltogatni kezdte a férfiakat. Újabb és újabb kalandokba bocsátkozott. Minden idejét kitöltötte a szex és más élvezetek hajszolása.

A gyermekét egyre inkább elhanyagolta. Nyűgnek érezte a nyakán. Türelmetlenül bánt vele. Sokszor megverte. Néha véresre rugdosta a kisfiút. Később vett egy korbácsot fegyelmezési célból. A pasijai rászoktatták az ivásra és a kábítószerezésre is. Igazi ribanc lett belőle. Teltek-múltak az évek és a helyzet csak rosszabbodott. Anyja hisztériás dührohamokban tört ki, sokszor teljesen indokolatlanul.

Az iskolában gyámoltalan, félszeg gyereknek ismerték. Barátai nem voltak. Gyakorta csúfolták és kirekesztették maguk közül. A tanulásban viszont kitűnt az osztálytársai közül. Kiváló eredményeket ért el. Különösen a tudomány vívmányai érdekelték. A technikai fejlesztések lenyűgözték. Csak a saját kis képzelet világában érezte jól magát.

Tizennégy éves korában az egyik nap elmaradt az utolsó két óra. Félszegen hazaindult. Bár ne tette volna. Rajtakapta az anyját az egyik szeretőjével. A pasi lelépett. Az anyja erre úgy bedühödött, hogy a korbáccsal ütlegelni kezdte és a garázsig hajszolta. Ott sarokba szorította a fiút és tovább ütötte. Elege lett az ütlegből. Elkapta az anyja karját és dulakodni kezdett vele. Kitekerte a kezéből a korbácsot, majd nekilökte a szerszámos szekrénynek. Közben egyre jobban elragadta a düh. Felszínre törtek a sérelmei, amelyeket hosszú éveken át hordozott magában. Elkapta az anyja nyakát és fojtogatni kezdte.

– Eressz el, Te kis féreg! – nyöszörgött a nő.

– Gyűlöllek! Gyűlöllek, mocskos ribanc! Elegem van belőled! –

– Eressz átkozott kölyök! –

– Meg foglak ölni, gonosz némber! –

Dulakodás közben leverték a szerszámok nagy részét a munkaasztalról. Felborítottak egy olajos kannát is. A fiú elcsúszott a kiömlő olajon. Anyja pillanatnyi lélegzethez jutott. A szekrényből elővette a sósavat és maga elé tartotta a flakont. A fia feltápászkodott és őrjöngve újból nekitámadt. Ekkor védekezésül az arcába öntötte a sósavat. A sav marni. égetni kezdte a bőrét. Az egyik szeme is csúnyán megsérült. A légcsövét marta a képződött savgáz. Összegörnyedt a fájdalomtól. Hangosan ordítva, félvakon, az udvari csap felé indult, hogy vízzel próbálja csökkenteni az égés mértékét. Mire odáig jutott a szövetei már annyira károsodtak, hogy az arcából csupán egy torz húscafat maradt.

park, bench, night

A rém 2

Robert Taylor FBI nyomozót a legjobb álmából verte fel a telefon. Kedvetlenül kinyitotta a szemét és körbenézett, mielőtt felvette volna a mobilját.

– Mi az már megint? – motyogott fáradt hangon.

– Hány óra lehet? – az ágya mellett lévő órára pillantott. – Még csak fél nyolc? –

– Milyen nap is van ma? – kérdezte magától. – Megvan szerda.

Éjfél után feküdt le, mivel addig a rablógyilkost hallgatta ki. – Nem lehet igaz, hogy nem hagynak pihenni! –

A hívó fél kitartó volt. – Jól van már! – morcogott.

– Ki az? – mordult bele a telefonba, anélkül hogy a kijelzőre nézett volna.

– Helló Robert! Én vagyok az Buck. – Hallotta a vonal végéről.

– Mi a helyzet? –

– Újabb gyilkosság történt a Central parkban. –

– Ki az áldozat? –

– Azt még nem tudom. Az előbb hívtak a központból. Állítólag egy fiatal nőt gyilkoltak meg. –

– Miért pont nekünk szóltak? –

– Azért mert ezt a gyilkosságot is ugyanolyan módszerrel követték el, mint az előző kettőt. –

– Szóval lehet, hogy sorozatgyilkossal van dolgunk? –

– Nagy esélyünk van rá. A főnök külön minket bízott meg a nyomozással, mert ő is úgy véli, hogy nagy a hasonlóság a három eset között –

– Értem. Mindjárt összeszedem magam és indulok. Hol is történt az eset pontosan? –

– A Central park déli részén. A Colombus Circle és a Central park South felőli oldalától nem messze. A helyszínelők már ott vannak. –

– Értem jössz? –

– Nemsokára odaérek, csak előbb szóltam, hogy legyen időd magadhoz térni. Na, üdv! –

Taylor nyomozó feltápászkodott és sietve indult a fürdőszobába. Gyorsan lezuhanyozott. Törölközés közben a tükör előtt állva végiggondolta, hogy ki is ő valójában. Egy nem túl magas, erős fizikumú, keménykötésű ember, aki az utóbbi időben kis pocakot eresztett. Halántékán már megjelentek az ősz hajszálak. Hiába, már ötven éves. Azzal vigasztalta magát, hogy bár nincs dús hajkoronája, annál ő sokkal említésre méltóbb emberi értékekkel rendelkezik. Mindenki úgy ismerte, mint a becsület és igazságosság mintapéldányát. Rendkívüli kitartással végezte a munkáját. Nem volt ügy, amit meg ne oldott volna. Soha nem adta fel azt, amibe belefogott.

Az FBI-nál nagy tekintélynek örvendett. Munkatársai felnéztek rá. Igaz, a szerelemben nem volt soha szerencsés, de hát minden nem jöhet össze még neki sem. Talán jobb is így. Ez a foglakozás amúgy sem a tartós kapcsolatok alapja.

Míg mindezek a gondolatok végigfutottak az agyán, az idő alatt fel is öltözött. Elegáns öltöny a hozzáillő nyakkendővel, mint mindig. Kissé borostás volt az arca, de most nem ért rá ezzel foglalkozni.

Csengettek. Ajtót nyitott. A társa Buck Sanders őrmester fiatalabb és vékonyabb volt nála. Igazi nők bálványa típus. Sportos testalkatú, gyors és nagy teherbírású ember. Remekül megértették egymást és nagyon jó barátok voltak. Igazi társak a munkában. Hét éve dolgoztak együtt. Hatásos párost alkottak.

– Indulhatunk? – kérdezte Buck.

– Naná! Gyerünk! –

Húsz perc múltán értek a tett színhelyére. A helyszínelők éppen a felszerelésüket pakolták össze.

– Robert Taylor, FBI. Találtak valami használható nyomot? –

– Sajnos nem sokat. Az eső elmosott szinte mindent. Se ujjlenyomat, se talplenyomat, se gyilkos eszköz. Viszont valamit mégis leltünk az ösvényen, a kavicsok között. – hangzott a válasz.

– Mi volna az? –

– Pontosan még nem tudjuk, de valamiféle égett arcbőrnek tűnik. –

park, bench, night

A rém

Csendesen csepergett az eső. Leszállt az est. A fiatal szőke nő bezárta az üzlete ajtaját és elindult hazafelé. Egy kis cipőboltja volt. Ma leltározott, ezért nagyon eltelt az idő. Az órájára pillantott. Tizenegy óra múlt öt perccel. A kisfia már biztosan alszik. Még szerencse, hogy itt van a nagyi és vigyáz rá. Gondolataiba merülve észre sem vette, hogy egy sötét kabátos alak követi. Magas sarkú cipője hangosan kopogott a nedves járdán. Hirtelen úgy döntött, hogy a rövidebb utat választja és a parkon keresztül lerövidíti az útját. A Central park hatalmas. Tele fákkal és bokrokkal. Annak idején sokszor sétált erre a barátjával, későbbi férjével. Vidám órákat töltöttek el itt. Mosolyogni kezdett az emlékek hatására. A park kacskaringós ösvényein haladva csikorogtak a kavicsok a léptei alatt. Fújni kezdett a szél. Borzongás vet erőt rajta. Összébb húzta kis tavaszi kabátját. Ekkor reccsenést hallott a közelből. Megállt és egy pillanatig feszülten figyelt. Nem hallott semmit. Úgy gondolta, csak a képzelete játszott vele. Az eső egyre jobban zuhogott.

– Hoznom kellett volna esernyőt- gondolta.- Na, sebaj. Legalább felfrissülök kicsit, úgyis nagyon álmos és fáradt vagyok. –

– Bezzeg a Hold sem látszik ilyenkor – mérgelődött. Ismét neszeket hallott a háta mögüli irányból.- Jellemző nincs világítás. Bizonyára a sihederek kiverték az égőket, hogy gondtalanul szórakozhassanak a sötétben. –

A következő pillanatban tisztán hallatszottak a léptek. Kezdett félni. Gyorsabban szedte a lábait, de a léptek egyre közeledtek. Hátrapillantott. Villám cikázott az égen. Fényénél megpillantotta a magas, sötét alakot, aki árnyékként követte őt. Nagyon megijedt.

Szuszogó, szinte tébolyult hangot hallott a közvetlen közelében.

– Meghalsz te ribanc! – Meg foglak ölni! –

– Mit akar tőlem? – kiabált hátrafelé, miközben futásnak eredt.

– Már mondtam. Megöllek ribanc! – ordította az üldözője. Egyre közelebb került hozzá.

Sikítva menekült és segítségért kiabált, de balszerencséjére senki nem járt erre. Halálra rémült és a kisfiára gondolt. – Mi lesz vele, ha történik velem valami? – futott át az agyán.

– Mit ártottam magának? – kiáltott. Szinte lebénította a félelem. Érezte, ahogy megragadja a ruháját a támadó. Megpróbálta kitépni magát a kezei közül, de az erősen tartotta. Beleragadt a hajába is és földre teperte. Minden erejét összeszedve szabadulni próbált, de sikertelenül. A küzdelem hevében észre sem vette, hogy elállt az eső.

Harapott és karmolt. A sötéthez alkalmazkodott szemei torz arcot véltek felfedezni, pár centire az ő arcától. Velőtrázó sikoly hagyta el az ajkát. Megcsillant valami. Egy pillanattal később éles fájdalom hasított a hasába. Aztán újra. Érezte, hogy folyik a vére. Sikerült belekapnia a gyilkosa szemébe. Az eresztett a fogásán és a szeméhez kapott. Ekkor maradék erejét összeszedve oldalra fordult és megpróbált feltápászkodni. Vonszolta magát néhány lépésnyit. Csurom vizesen, vértől áztatva sikerült talpra állnia. Megbotlott és térdre esett. A keze ügyébe került egy kő. Miközben igyekezett kiegyenesedni ismét belehasított a penge. Ezúttal az oldalába. Még annyira eszméleténél volt, hogy a kővel fejbe vágja az alakot. Azután elterült.

Másnap reggel az iskolába menet két tizenéves fiú vidáman kacarászva sétált a parkon keresztül. Az egyikük megjegyezte, hogy milyen furcsa, vörös színe van a kavicsoknak. A másik csak legyintett rá. – Ugyan már biztosan kiömlött valami festék. –

– Nézd már a fű is olyan és a bokor felé még inkább.- mondta az első. – Nézzük meg mi van arra! –

– Rendben.- Elindultak. Néhány pillanat múlva ordítva szaladtak a város felé. Halálra rémültek a látványtól. A bokor mögött ugyanis egy lecsupaszított, átvágott torkú, fiatal szőke nő holtteste feküdt, tele szúrásnyomokkal. Üveges tekintetéből iszonyat áradt. Körülötte minden csupa vér.

park, bench, night

Tavi kísértetek (Az eltűnt család rejtélye)

Este van. A gyönyörű hegyi vidék sötétségbe burkolózott. Bagolyhuhogás és vadak csörtetése hallatszott mindenfelől. Az éjszakai állatok megkezdték szokásos zsákmányszerző útjukat. A völgyben takaros faház állott már időtlen-idők óta. Pár méterre a házikótól susogott a nád a tó partján, kísérteties hatást keltve. Az erősödő szél miatt lehűlt a levegő. 
Bent a szépen berendezett házban, az asztalnál ülő férfi egy regényen dolgozott. A kandallóban ropogó tűz fénye sejtelmes hatást biztosított az íráshoz. Jól jött ez az írónak, aki egy régi tragédiát készült elbeszélni, amelyet már kisgyermekkora óta számtalanszor hallott. Annak idején, a kristálytiszta vizű tó örökre elnyelte egy család valamennyi tagját. A szülők és a két gyerek, egy tizenhárom éves fiú és a tízéves kishúga soha nem kerültek elő. Ez az ő házuk volt. 
Szájhagyomány született, amely szerint éjszakánként nyughatatlan lelkeik visszajárnak bolyongani és olyankor segélykérő sikolyaik halálra rémítik az arra tévedőket. 
Legtöbbször az éjszakai horgászat kedvelői számoltak be borzongató élményeikről. 
Az író nem hitt a szellemekben, de úgy döntött, hogy egy könyvet megér a téma. Talán ezért a művéért is díjat kap majd. Belefeledkezett az írásba, s nem tűnt fel neki, hogy mindjárt éjfélt üt az óra. Egyszer csak mintha segítségért kiáltoztak volna. Először azt hitte, hogy hallucinál. 
A hangok viszont nem szűntek meg, sőt felerősödtek és egyre közelebbről hallotta őket. 
Kíváncsiságától vezérelve fogta a zseblámpáját és kiment szétnézni. A koromsötétben csak a lámpa fényére hagyatkozhatott. A Holdat felhők takarták el. Óvatosan lépkedett a tó felé, amerről a hangokat vélte hallani. 
Ekkor valaki a nevét kiáltotta. -Ez lehetetlen!- Gondolta. -Talán megőrültem?- Elkezdett évszámokat mormolni eseményekkel együtt, hogy meggyőződjön épelméjűségéről. 
-Eszemnél vagyok.- Állapította meg. A stég végénél megállt és fülelt tovább. A következő pillanatban egy jeges fuvallatot érzet és egyensúlyát veszítve a vízbe zuhant. Miközben süllyedt még görcsösen markolta a zseblámpát. Küzdött, hogy a felszínre jusson. Mintha kezek húzták volna lefelé. Ekkor pillantotta meg a családot a lámpa villózó fényénél. Azok beszéltek hozzá. Inkább az agyával fogta fel a hallottakat, mint a fülével. Levegője elfogyott, s alámerült. 
Mikor visszanyerte az eszméletét, a parton feküdt csuromvizesen. Nem tudta hogyan került oda és azt sem, hogy mennyi ideig lehetett a víz alatt. Fázósan feltápászkodott és vacogva a ház felé indult. Odabent míg a kandalló tüzénél szárítkozott megpróbálta felidézni a történteket. Kis idő múltán mély álomba merült. 
Másnap délelőtt ébredt csak fel. Tökéletesen kipihentnek érezte magát. Bekapott néhány falatot, azután újult erővel folytatta a regénye írását. Maga sem tudta hogyan lehetséges, de szinte megállás nélkül ontotta az újabb és újabb sorokat. Napok alatt készen lett a mű. 
Elégedetten tért vissza a városba. A vágya teljesült. Ez a könyve is siker lett. Két év múltán a történet megfilmesítésre került. 
Egy napon beült a moziba és végignézte hogyan intézte el a tébolyodott szomszéd a családot. Gyűlölte őket, amiért szépen és békében, igazi családként éltek. Az asszony tetszett neki. Kikezdett vele, de a nő visszautasította a közeledését. Ezen szörnyű haragra gerjedt. Tovább növelte dühét a két gyerek kacarászása, vidám játéka és a tóparton való szaladgálása. A férjre pedig egyszerűen féltékeny volt szép családja miatt. Eldöntötte, hogy véget vet az idillnek örökre. Vérben forgó szemmel az egyik éjjel odalopózott a házukhoz. Megvárta míg mindannyian elalszanak. Azután a zárat felfeszítve behatolt a házba és a magával hozott baltával először a szülőkre sújtott le, majd átment a gyerekekhez és velük is végzett. Kihúzta a testeket a csónakhoz és kievezett velük a tó közepére. Ott egymás után a vízbe dobta őket. 
A nő még nyöszörgött. Ráordított: ez kellett neked? Ez? Engem mertél visszautasítani? 
Sosem nyugodhattok békében, mert nem fog rátok találni senki! Legyetek átkozottak! 
Ezek után őt is kíméletlenül a többiek után dobta. Dolga végeztével partra evezett és soha többé nem látta senki a környéken. A családot a hatóság hetekig kereste, de végül eredmény nélkül zárták le az ügyet. 
Ez a könyv és a belőle készülő film elég volt ahhoz, hogy újra elővegyék az aktát a lezáratlan ügyek polcáról és újra indítsák a nyomozást. Napok múlva rátaláltak a tóban lévő maradványokra. 
Az író nem tudott hihető magyarázattal szolgálni arról, hogy honnan tudta meg az egykori bűncselekmény részleteit. Azt mégsem mondhatta, hogy a szellemek mondtak el neki mindent. Szerencséjére őt nem tudták összefüggésbe hozni az esettel. 
Saját pénzén temettette el a családot, akiknek a könyve sikerét is köszönhette. Miután örök nyugalomra leltek, soha többé nem hallotta a hangjukat senki a sötét éjszakában.

18 1
Kiss Gyula versei
Powered by  GDPR Cookie Compliance
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.