A halál árnyéka

Megszületik, s felsír a gyermek,

e pillanatban újjáéled a remény,

a család tagjai egymásra lelnek,

a pici élete talán nem lesz kemény.



Etetik, gondozzák, törődnek vele,

minden óhaját, rezdülését lesik,

a szívük boldogsággal van telve,

s mindezt nagy szeretettel teszik.



Szállnak a napok, telnek az évek,

az iskolák után jön a kemény való,

a boldog napok lassan véget érnek,

a sors korántsem az a kegyes csaló.



A lehetőségek gyakran csekélyek,

a szülők teherbírása erősen apad,

korlátozottakká válnak az esélyek,

az idő megállíthatatlanul halad.



Felnőttként már minden nehezebb,

jön a gondok, bajok, problémák sora,

a felelősség nem lesz soha kevesebb,

a kedélyes időszak végleg elillan tova.



Elgyötrődik a test, fárad az elme,

megszokás és rutin üti fel a fejét,

mintha a pillanat másképpen telne,

az ember gyakran dörzsöli a kezét.



Betegségek gyötrik, fogynak az álmai,

szíve gyengül, lelke közönyösen rideg,

homályba vesznek egykor vonzó vágyai,

érzi nem jön újabb tavasz, marad a hideg.



Megborzong. Árnyék suhan a szobában,

hűvös lehelete végig simogatja az arcát,

szülei és testvére „eltávoztak” korábban,

egyedül Ő vívja még reménytelen harcát.



Könnycsepp csillan szomorú szemében,

az árnyék beburkolja, s kiutat nem talál,

látja egykori önmagát szerettei körében,

mosolyog, mikor magához öleli a Halál.

halal kaszas

Lángoló szív

Besurran a szobába a szellő,

nem túl erős, de éppen kellő.

Végig cirógatja az arcomat,

felidézi a régmúlt harcokat.

 

Volt jó, ám még több rossz,

mely egy életen át tartó hossz.

Érzelmek, fájdalmak, bánat,

az igazán jó magára még várat.

 

Csalódások, fájó sérelmek sora,

a sebek nem gyógyulnak be soha.

Végigkísérnek, utamon, míg élek,

remélek, vágyakozok és félek.

 

Kudarcok, reménytelen remény,

kiderült az élet milyen kemény.

Elillanó pillanatok, kései szavak,

utamban álló kőkemény falak.

 

A mellkasomban lángoló szív,

dobogva újra és újra csatába hív.

Talán egy szép napnak hajnalán,

újra ragyog majd, mint hajdanán.

372e0c5c4af2a0b973279a91e224349a

Megbékélés

Számtalan fájdalom és bánat,

felőrli a lelket a sötét kétség,

a megbocsátás egyelőre várat,

minden kései perc egy vétség.

 

Feszült, zavaró pillanatok sora,

emésztő tűz lángol a mélyben,

leülepszik a csalódottság pora,

remény szárnyal az esti szélben.

 

Forrón izzik a megbékélés szele,

bár ügyesen álcázza még magát,

a szív csordultig szeretettel tele,

elfújja a harag, s gyűlölet szavát.

szomoru no

Szunnyadó parázs

Érzések, érzelmek és gondolatok,

bájak, vágyak, csaló fondorlatok.

Múltbéli árnyak, fájdalmas sebek,

soha be nem gyógyuló égő hegek.

 

Láncon vergődik a magányos szív,

mely újabb, csodásabb kalandra hív.

Azonban magával ragadja a félelem,

amely a lelket sötétben tartó lételem.

 

Elvesztett bizalom, fék nélküli harag,

az idő mindezek ellenére előre halad.

Félénk remények, igen kemény utak,

sivataggá váló lelkek, kiszáradt kutak.

 

Küzdelemre képtelenné váló akarat,

burjánzik a sötét, mint egy daganat.

Rejtek mélyén szunnyadó parázs,

talán visszatérhet egyszer a varázs.

parazs
Kiss Gyula versei
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.