A koporsó mellett állva számtalan emlék kel életre,
s felidéződik rengeteg, már elfeledett történés,
aminek jelentőségét az ember nem értette.
Most azonban, amikor nincs visszaút, s nincs esély,
s nem lehet megváltoztatni a múlt eseményeit,
a fájdalom, mely marcangol, nem csekély.
Visszagondolva, s a jelentősebb pillanatokat átélve,
megrendítőleg hat mennyi rossz döntés akadt,
pedig a megoldás lehetett volna százféle.
Lehetett volna, de a félelem visszatartotta a vágyat,
s nem engedte a változtatást, a másként látást,
s bizony nem tudta elhessegetni az árnyat.
Az árnyat, mely a szívet folyvást a markában tartja,
szorongatja és rettegést kelt bárhol, bármikor,
s a hátramaradt lelkeket a bánatba hajtja.
A koporsó mellett állva, lehajtott fejek körös-körül,
könnyes szemek és sápadt, bánatos arcok sora,
s nincs olyasvalaki, ki mindennek örül.
