A világegyetem létrejötte óta,
színek sokasága virít a térben,
a napszél rafináltan szétszórta,
valamennyi elsuhant a szélben.
Színt adtak a bolygók sorának,
valamennyit változatossá téve,
hírvivői ők a csillagok porának,
s békés jellemzői alapjául véve.
A Földet is beragyogta a fény,
tisztán, s erőteljesen ragyogott,
kialakult rajta a számtalan lény,
a természet soha nem habozott.
Jól megfértek egymás mellett,
élve perceiket, óráikat, éveket,
beavatkozni ebbe sose kellett,
az élet került minden végletet.
Ám létrejött az emberek faja,
melynél gyilkosabb nem kell,
a pénzéhség sokuknak a baja,
a kapzsiság határokat nem lel.
Zavarja őket a valóság varázsa,
a nyugalom, a szépség, a béke,
felizzott már a gonosz parázsa,
s bizony nem állnak le mégse.
Kegyetlenségük biz határtalan,
a világosat is homállyá tennék,
az értelem ellenük hatástalan,
mások szabadságát is elvennék.
A színeket is betiltanák hamar,
a ragyogás véglegesen eltűnne,
a fekete szín mindent betakar,
a sötétben e világ megszűnne.
