Csendesen csepergett az eső. Leszállt az est. A fiatal szőke nő bezárta az üzlete ajtaját és elindult hazafelé. Egy kis cipőboltja volt. Ma leltározott, ezért nagyon eltelt az idő. Az órájára pillantott. Tizenegy óra múlt öt perccel. A kisfia már biztosan alszik. Még szerencse, hogy itt van a nagyi és vigyáz rá. Gondolataiba merülve észre sem vette, hogy egy sötét kabátos alak követi. Magas sarkú cipője hangosan kopogott a nedves járdán. Hirtelen úgy döntött, hogy a rövidebb utat választja és a parkon keresztül lerövidíti az útját. A Central park hatalmas. Tele fákkal és bokrokkal. Annak idején sokszor sétált erre a barátjával, későbbi férjével. Vidám órákat töltöttek el itt. Mosolyogni kezdett az emlékek hatására. A park kacskaringós ösvényein haladva csikorogtak a kavicsok a léptei alatt. Fújni kezdett a szél. Borzongás vet erőt rajta. Összébb húzta kis tavaszi kabátját. Ekkor reccsenést hallott a közelből. Megállt és egy pillanatig feszülten figyelt. Nem hallott semmit. Úgy gondolta, csak a képzelete játszott vele. Az eső egyre jobban zuhogott.
– Hoznom kellett volna esernyőt- gondolta.- Na, sebaj. Legalább felfrissülök kicsit, úgyis nagyon álmos és fáradt vagyok. –
– Bezzeg a Hold sem látszik ilyenkor – mérgelődött. Ismét neszeket hallott a háta mögüli irányból.- Jellemző nincs világítás. Bizonyára a sihederek kiverték az égőket, hogy gondtalanul szórakozhassanak a sötétben. –
A következő pillanatban tisztán hallatszottak a léptek. Kezdett félni. Gyorsabban szedte a lábait, de a léptek egyre közeledtek. Hátrapillantott. Villám cikázott az égen. Fényénél megpillantotta a magas, sötét alakot, aki árnyékként követte őt. Nagyon megijedt.
Szuszogó, szinte tébolyult hangot hallott a közvetlen közelében.
– Meghalsz te ribanc! – Meg foglak ölni! –
– Mit akar tőlem? – kiabált hátrafelé, miközben futásnak eredt.
– Már mondtam. Megöllek ribanc! – ordította az üldözője. Egyre közelebb került hozzá.
Sikítva menekült és segítségért kiabált, de balszerencséjére senki nem járt erre. Halálra rémült és a kisfiára gondolt. – Mi lesz vele, ha történik velem valami? – futott át az agyán.
– Mit ártottam magának? – kiáltott. Szinte lebénította a félelem. Érezte, ahogy megragadja a ruháját a támadó. Megpróbálta kitépni magát a kezei közül, de az erősen tartotta. Beleragadt a hajába is és földre teperte. Minden erejét összeszedve szabadulni próbált, de sikertelenül. A küzdelem hevében észre sem vette, hogy elállt az eső.
Harapott és karmolt. A sötéthez alkalmazkodott szemei torz arcot véltek felfedezni, pár centire az ő arcától. Velőtrázó sikoly hagyta el az ajkát. Megcsillant valami. Egy pillanattal később éles fájdalom hasított a hasába. Aztán újra. Érezte, hogy folyik a vére. Sikerült belekapnia a gyilkosa szemébe. Az eresztett a fogásán és a szeméhez kapott. Ekkor maradék erejét összeszedve oldalra fordult és megpróbált feltápászkodni. Vonszolta magát néhány lépésnyit. Csurom vizesen, vértől áztatva sikerült talpra állnia. Megbotlott és térdre esett. A keze ügyébe került egy kő. Miközben igyekezett kiegyenesedni ismét belehasított a penge. Ezúttal az oldalába. Még annyira eszméleténél volt, hogy a kővel fejbe vágja az alakot. Azután elterült.
Másnap reggel az iskolába menet két tizenéves fiú vidáman kacarászva sétált a parkon keresztül. Az egyikük megjegyezte, hogy milyen furcsa, vörös színe van a kavicsoknak. A másik csak legyintett rá. – Ugyan már biztosan kiömlött valami festék. –
– Nézd már a fű is olyan és a bokor felé még inkább.- mondta az első. – Nézzük meg mi van arra! –
– Rendben.- Elindultak. Néhány pillanat múlva ordítva szaladtak a város felé. Halálra rémültek a látványtól. A bokor mögött ugyanis egy lecsupaszított, átvágott torkú, fiatal szőke nő holtteste feküdt, tele szúrásnyomokkal. Üveges tekintetéből iszonyat áradt. Körülötte minden csupa vér.
