Rabszolgává téve, milyen szép is lehet az élet,
mily varázslatosak a napok, a hosszú órák,
és mennyire felszabadult minden lélek.
Nem gyötri az embereket a gondolkodás terhe,
és még véletlenül sem mernek vágyakozni,
mások megmondják nekik, hogy merre.
Kikövezett út vezet számukra a biztos véghez,
nem köti őket semmi családhoz, gyerekhez,
baráthoz, szeretőhöz, hazához, s néphez.
Testükben a chip, amely nélkül nem élhetnek,
és más már nem is igen maradt a számukra,
az érzések tiltottak, így nem is félhetnek.
Maszkok teszik arctalanná valamennyi senkit,
s a legtöbbjük imádja az elhasznált levegőt,
ritkán a tisztából is beszív egy cseppnyit.
Nem maradt házuk, otthonuk, autójuk, lovuk,
és a gyermekeik kimondottan közjószágok,
kiknek az élethez aztán semmiféle joguk.
Rabszolgává téve mindennap öröm és nevetés,
muszáj vidámnak látszani, főleg jókedvűnek,
különben igen hamar meglesz a temetés.
